A tulajdonos képviselője szerint nincs, a lap munkatársai szerint veszélyben van az Index

Az Index vasárnap húzta meg a vészharangot.

Kívülről olyan befolyás érte őket, amelynek vége a szerkesztőség megszűnése lehet - írtuk tegnap az Index közleménye alapján. Az Index munkatársai azt írták, aggódnak, hogy egy csapásra, egy szervezeti váltással elvesznek azok az értékek is, amelyek miatt ma "az Index az ország legnagyobb és legolvasottabb lapja lett".

25 éves a Nyugat.hu. Ne feledd, ide kattintva támogathatod következő 25 évünket!
Támogatom

A lap még két éve létrehozott egy barométert, amelyen bárki ellenőrizheti, szabadon dolgozik-e az Index. A szerkesztőség ekkor egyhangúlag kinyilvánította, hogy két alapvető dolog nélkül nem létezik az Index: ragaszkodnak a tartalmi függetlenséghez és a szerkesztőség érinthetetlenségéhez.

A barométert most a veszélyre állították:

Index vészjelző
index.hu

A 24.hu azt írta, az Index vezetésével

olyan átalakítási tervet közöltek a héten, amelynek nyomán a szerkesztőség egy részét külsős cégekbe szerveznék ki, ami a szerkesztőség értelmezésében alapjaiban változtatná meg a jelenlegi lapot.

Át akarták alakítani a szerkesztőséget

A 24.hu úgy tudja, a tervet Gerényi Gábor ismertette a lap vezetésével. Gerényi valódi ősindexes, a lap alapítóinak egyike, aki 2012-ben hagyta el a portált. Ugyanakkor a médiától nem szakadt el, volt a Mandinert kiadó vállalkozás ügyvezetője, egyike az Azonnali.hu alapítóinak. Ezt a lapot közösen tulajdonolja Ungár Péter LMP-s országgyűlési képviselővel.

A lap szerint a tanácsadók előbb valóban a marketingstratégia átalakításával dolgoztak, ám a héten Gerényi már a szerkesztőség átalakításának ötletével is előállt. Ez ellen – információnk szerint – hevesen tiltakozott Dull Szabolcs, a portál főszerkesztője, de nem támogatta az ötletet a másféle intézkedéseket javasló Pusztay András vezérigazgató sem.

A z Index aggodalmainak egyik oka, hogy két és fél hónappal ezelőtt Vaszily Miklós, a TV2 elnöke tulajdonosa lett az Index hirdetéseit is értékesítő Indamedia Csoportnak, miután megvásárolta a cég 50 százalékát Oltyán József KDNP-s üzletembertől, akinek 2018-as feltűnése a cégnél már aggodalmat keltett a szerkesztőségben, mivel erősek a kormánypárti kapcsolatai.

Vaszily TV2-es szerepvállalása előtt volt az Echo TV, illetve az állami média vezérigazgatója is, ám korábban az Indexnél is dolgozott vezetőként. A lapot kiadó CEMP Zrt.-nél 2005 és 2009 között volt vezérigazgató és igazgatósági tag, majd 2010 és 2014 között az Origo Zrt. vezérigazgatójaként dolgozott.

Reagált a lap tulajdonosának képviselője

Bodolai László, az Index.hu Zrt-t tulajdonló Magyar Fejlődésért Alapítvány (MFA) kuratóriumi elnöke a Media1-nek vasárnap este azt mondta, szerinte félrevezették az Indexet, félreértésről van szó, hiszen

Gerényi Gábor ugyan valóban kidolgozott tanácsadóként egy működési koncepciót az Index számára, csakhogy a kidolgozott koncepciót az Index.hu igazgatósága nem fogadta el, Gerényi munkája pedig már véget is ért.

Bodolai László kijelentette, tájékoztatni fog mindenkit a valós helyzetről. Bodolai hozzátette, hogy szerinte a 24.hu úgy szivárogtatott ki üzleti titkokat piactársa igazgatósági üléséről, hogy a leírtakat torzan közölte és a megjelentek nem fedik a valóságot.

Az Indexet tulajdonló alapítvány kuratóriumi elnöke hozzátette, Pusztay András vezérigazgató munkájára számítanak ezután is.

Pusztay feladata az, hogy kidolgozzon egy másik koncepciót, amivel máshogyan lehet gazdasági racionalizálást végrehajtani, ami a válság miatt ugyanakkor elkerülhetetlen. Azonban Bodolai szerint nincs szó arról, hogy szétdarabolnák az Indexet, ahogyan azt a 24.hu állította.


A jelenlegi helyzetben még fontosabb a független sajtó léte és működése. Köszönjük, hogy támogatod hazánk legnagyobb független vidéki hírportálját, a Nyugat.hu-t.

Támogass!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet