Szakértői csoportot állít fel a szlovák egészségügyi minisztérium, hogy megtervezze a koronavírus elleni védőoltás beszerzését – írja a Paraméter. A vakcináért az állampolgároknak nem kell majd fizetniük. A szlovákok első körben 3 millió vakcinát rendelnek majd az 5,4 milliós ország számára. A terveket a Szlovák Infektológus Társaság elnöke, Pavol Jarčuška vázolta. Az oltások beadásánál elsőbbséget élveznek majd az idős- és szociális otthonok lakói, valamint az orvosok, az ápolók és a mentők. Utánuk következnek majd a rendőrök, a tűzoltók és a katonák. Jarčuška szerint az első vakcinaszállítmány novemberben vagy decemberben érkezhet Szlovákiába.
Mivel ahhoz, hogy a vírus ne terjedjen, kollektív védettségre van szükség.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!
Hozzászólások
A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.
A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!