"Mocskos Fidesz! Hazaárulók!" - fotóriportunk a keddi fővárosi tüntetésről

A vasárnapihoz képest mintha egyenesen megsokszorozódott volna a demonstrálók száma. A Békemenet csendben izzad a jobb sarokban.

Lehet, hogy a Fidesznek a korrupció lesz az őszödi beszéde? Az biztos, hogy az a pártízezer ember, aki kedd este becsukta maga mögött a lakásajtót, hogy jelenlétével elmondja a véleményét az Orbán-kormány legostobább intézkedése ellen, nagyon szeretné a sunyiba küldeni az összes vezetőt. Az biztos, hogy sokkal többen voltak, mint vasárnap, és hol csendben vonultak, hol skandálással bezengve a környező utcákat. A tüntetők egy kisebb kört írtak le Budapesten, a Deák tértől az Astorián és az Erzsébet-hídon át a nulladik kilométerkőig, miközben egyesek meg-megálltak, hogy elképedjenek a tömeg nagyságán.

Nem csak sok, de sokféle ember jött el:

Unger András

Békés tüntetők, rendőrök, bicikli, gyerekek, hátizsák:

Unger András

Orbán arcképe többször visszaköszönt:

Unger András

És az EU-zászló is:

Unger András

Úgynevezett hömpölygő tömeg.

Unger András

Csak a villamossíneket hagyták szabadon, később már azokat sem:

Unger András

Változatos embermix:

Unger András

Kamera jobbról:

Unger András

Kamera balról:

Unger András

Egyetemisták fogadása az út széléről:

Unger András

A pont, ahonnan sokan hangokat kiadva fordultak vissza fotózni a sereglet láttán, amihez ők is tartoztak:

Unger András

Ködös metaforák helyett:

Unger András

Szent Gellért díszkivilágítással üdvözli az egybegyűlteket:

Unger András

El-szá-mol-ta-tást!

Unger András

Az este legszebb látványa:

Unger András

És a vége előtt negyed órával:

Unger András

Ahogy arról több híradás is beszámolt, bár a Lánchídnál véget ért a hivatalos tüntetés, kisebb csoportok még átmentek a Kossuth térre, majd a Gyorskocsi utcába is, de számottevő események innentől nem történtek. Viszont ismét lesz demonstráció, ha az országgyűlés az országos felháborodás ellenére is megszavazza a sok kis szolgáltatót is ellehetetlenítő, ezáltal pedig magyar településeket a világtól elvágó internetadót.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet