Mi is meglepődtünk, Ipkovich György 60 éves

1990 után rajta akarták leverni a rendszerváltást, aztán nyolc évig volt Szombathely polgármestere.

Ipkovich György 1954. március 17-én született Szombathelyen, akárhogyan is számoljuk, ez éppen 60 éve történt. A fiatal Ipkovich a Nagy Lajos Gimnáziumban érettségizett, az ELTÉ-n szerzett jogi diplomát. 1979-től gyakornok majd ügyész a Vas megyei főügyészségen, 1990-től jogtanácsos, majd ügyvéd. Foglalkozott a sajtóval is, na, nem, mint ügyész, hanem mint ügyvéd, jó ideig a megyei napilap ügyvédje volt.

Régen és most
A kezdő és a befutott. Nézegessen sok képet Ipkovichról!

1990-ben városi képviselőnek választották, nem sokkal előtte lépett be az MSZP-be - családi indentitása édesapja révén eleve baloldali volt -, azóta is a párt tagja. Ahogyan néha mondja, nem szokása ideológiát és pártot cserélni. Egy szem MSZP-sként a közgyűlés első ciklusában ő volt mindenért a bűnbak, minden képviselő rajta akarta leverni a rendszerváltás előtti időszakot.

Ipkovich a Tófürdő avatóján együtt pezsgőzik Hendével 2002.05.31
Tánczos

Igaz, akkoriban még más idők jártak. Ezt illusztrálja a fenti kép is. 2002 májusában, még Szabó Gábor polgármestersége idején, a közgyűlés tagjai együtt avatták fel az újjáépített Tófürdőt. Ipkovich Hendével és a Fidesz-frakció tagjaival boldog egyetértésben pezsgőzik a vízben.

Egy hat évvel ezelőtti interjú
Egy hat évvel ezelőtti interjú
sadness

2002-ben polgármesterré választották, Szabó Gábort és a Prugberger Emilt győzte le. 2006-ban megismételte a győzelmet, akkor Molnár Miklós ellen, 2010-ben aztán Puskás Tivadartól vereséget szenvedett. A Városházáról minden különösebb érzelmi megnyilvánulás nélkül távozott, nem volt napokig tartó búcsúzkodás egykori munkatársaitól.

2005-ben, ciklus közben került az Országgyűlésbe listáról, 2006-ban és 2010-ben szintén listáról szerzett parlamenti mandátumot. Mindkétszer indult egyéniben is, Puskás Tivadarral szemben.

Önkormányzati választás 2010. - MSZP iroda. Ipkovich Györgyöt lánya vigasztalja
Lányával 2010-ben, a vesztes választások éjszakáján.
Tánczos Mihály

Sokan tudják róla, hogy tagja a Savaria Legiónak, polgármesteri ideje alatt sem a bigán vonult fel a Savaria Karneválon, hanem légióstársai körében. Pihenésként pedig irány a természet, egy vasi tó partján van hétvégi háza, ahol még - biztos, mi biztos - térerő sincs. Vonalas számát pedig csak a nagyon közeli barátok ismerik.

Nagy kutyabarát, jelenleg két németjuhász gazdája, szabadidejében felesége kis piros Suzukijával lehet a városban látni. Hétvégenként valamelyik élelmiszerboltban tolja kosarát, kezében a felesége által írt listával. Egyszem leányát pedig tipikus lányos apukaként imádja.

A legionarius
A legionárius. Ipkovich jobbról üti a pajzsot
Mészáros Zsolt

Ipi-apó, ahogy néhányan becézik, állítólag nyugodt ember, de azért jobb tőle nem kapni egy-egy dühösebb telefont. Mindig hangsúlyozta, nem a konfliktusok, hanem a kompromisszumok embere. A harciaskodást szerencséjére másokra hagyhatja. Már csak azért is, mert alapjában kimaradt az adok-kapokból: munkájába és magánéletébe nem tudtak igazán belekötni.

Szegfűosztás nőnapkor
Szegfűosztás az idei nőnapon
Mészáros Zsolt

Országgyűlési képviselőként rendre kap országos, elsősorban pártépítési feladatokat pártjától, de rendszeresen megjelenik a városi közgyűlés ülésein, és a városi rendezvényeken, nélküle nincs premier a Weöres Sándor Színházban. (A Fő tér újjáépítése mellett talán a színház létrehozására a legbüszkébb.) Ennek ellenére viszonylag nagy csend volt körülötte az elmúlt egy évben. Egészen az elmúlt hónapokig.

Puskás Tivadarral a buszon
Puskás Tivadarral a buszon
Mészáros Zsolt

Ipkovich néhány hét múlva biztosan búcsúzik a parlamenttől, egyéniben nem indul, és nincs rajta pártja listáján sem, de erős a gyanú, hogy ismét a polgármesteri székért száll harcba. Ráadásul valószínűleg ismét Puskás Tivadarral szemben. A légiós és az orvos. A nagy küzdelem folytatódik.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet