A Jobbikhoz vándorolnak a Fidesz szavazói

Megállt a Fidesz népszerűségének csökkenése, a Jobbik viszont erősödik. A baloldal stagnál - derül ki az Ipsos márciusi közvélemény-kutatásából.

  • A Fideszre 1,7 millióan szavaznának most
  • A Jobbiknak közel 1,5 millió szavazója van
  • Az MSZP 1 millió szavazatra számíthat
  • A DK mögött 300 ezren állnak
  • Az LMP-nek mintegy 250 ezres a tábora
  • A PM-re és az Együttre körülbelül 100 ezren szavaznának összesen
  • Megállt a Fidesz népszerűségének zuhanása, a kormánypárt jelenleg stagnál, a Jobbik viszont soha nem volt ilyen erős - derül ki az Ipsos márciusban végzett közvélemény-kutatásának eredményeiből.

    A baloldal stagnál

    A teljes népesség körében februárban is és most is 21 százalékon áll a kormánypárt, a Jobbik viszont egy hónap alatt 16-ről 18 százalékra erősített. Az MSZP-nél februárban 11, most 12 százalékot mértek. A Demokratikus Koalíció továbbra is 4, az LMP 3, az Együtt és a PM 1-1 százalékon áll, a bizonytalanok aránya 40-ről 37 százalékra csökkent.

    Az Ipsos közvélemény-kutatás, biztos pártválasztók
    Forrás: Ipsos

    A biztos pártválasztók körében a Fidesz ebben a ciklusban először csúszott 40 százalék alá, most 37 százalékot ért el. A Jobbik 25-ről 28 százalékra javított, az MSZP 19 százalékra számíthatna most, a DK 6-rők 7 százalékra javított. Az LMP 4 százalékon áll, az Együtt és a PM 1-1 százalékot érne el az adatok alapján.

    A kutatás legfontosabb megállapítása, hogy az elmúlt egy évben a Fidesz szavazóinak egytizede, körülbelül 200 ezer ember vándorolt át a Jobbikhoz, utóbbinak a bizonytalanok közül is sikerült jó 350 ezer embert mozgósítani.

    A Jobbik főleg a húszas-harmincas korosztályban, az alacsony iskolai végzettségűek és a munkanélküliek között talált új szimpatizánsokat. Az Ipsos adatai szerint a 30 éven aluliak között a Jobbik megelőzte a Fideszt, most 21-17 arányban vezet a kormánypárt előtt.

    Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

    A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
    A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
    Google Favicon
    Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Közélet