Mészáros Pétert sokan ismerhették Szombathelyen, hiszen marketinggel foglalkozott, sok emberrel találkozott. Aztán igencsak világgá ment, évek óta a Karib-tengeren, a Kajmán-szigeteken található, George Townban él.
Irma maradéka - ahogy ő írta, mellékzöngéje - Kuba északi részéről érkezett hozzájuk.
Bár a vihar ereje még itt is hatalmas volt, ebben már nyugodtan lehetett gyönyörködni. Ahogy Péter írta, őmiattuk már nem kell aggódni. No, ezért is jó hely ez a Kajmán-szigetek!
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!