„Nemrég egy nagymama járt nálunk, unokájának vásárolt, és azt mondta, annak idején az anyukája nálunk szerezte be számára az iskolai felszerelést. Ilyen sok a harminc év” – mondja Tóth László ügyvezető a szombathelyi Irokéz boltban, érezhető büszkeséggel a hangjában. Körülöttünk táskák, ceruzák, füzetek és megannyi más termék, amikért olyan jó betérni egy papírboltba. Mi most azért tértünk be, mert azt hallottuk, hogy nagyon kerek születésnapot ünnepel a cég. Ennek apropóján sok minden más is szóba került.
Miért gondolta az Irokéz, hogy ezt a születésnapot meg kellene ünnepelni?
Sem a tizedik, sem a huszadik évfordulónál nem igazán ünnepeltünk, de a harmincadik valami más. Erre büszkék vagyunk, szerintem egy ilyen történet megsüvegelendő a jelenlegi gazdasági környezetben.
És konkrétan milyen lesz az ünnep?
Nem lesz sem tűzijáték, sem fanfár, mert arra jutottunk, hogy a vásárlóink másnak örülnének. Mondjuk annak, ha az ünnepelt – azaz mi – adnánk nekik ajándékot. Így azt találtuk ki, hogy 30 százalék kedvezményt biztosítunk az iskolaszerekre, iskolai taneszközökre és füzetekre.
Mettől meddig tart az akció?
Gyakorlatilag már elindult, és szeptember 14-ig tart. Természetesen mindkét üzletünkre érvényes, ide a Thököly útra csakúgy, mint a Kőszegi utcai boltunkra.
És ez mindenkinek jár?
Igen. Csak keresse a kupont, amit nem nehéz megtalálni, itt a cikk végén is van egy. Töltse le vagy fotózza be a telefonjába, és mutassa be a boltban!
Elég vonzó és hosszú akcióról van szó. Várható, hogy bizonyos termékek kifogynak a végére?
Nyilván minél előbb jön be valaki, annál nagyobb választékkal találkozhat, de nagy raktárkészlettel vágunk neki az iskolaszezonnak, így bízom benne, hogy kitartunk a végéig.
Az Irokéz egy független vállalkozás, amely nem tartozik egyetlen lánchoz sem. Hogyan sikerült túlélni az elmúlt három évtized viharait?
Akadtak rázós időszakaink. Ilyen volt például a 2008-as gazdasági válság, amikor nagyon nehéz helyzetbe került a cég. A nagy franchise-hálózatunkból két szombathelyi üzlet maradt meg, gyakorlatilag nulláról kellett újraépíteni magunkat. De szerintem a környékbeli vásárlók ebből a nagy változásból keveset érzékeltek.
De megmaradt a nagykereskedelem is.
Igen, foglalkozunk cégellátással is, országos szinten egy webáruházon keresztül. A kiszállítás egy budapesti logisztikai központból történik.
Miközben itt beszélgetünk, jönnek-mennek a vásárlók, pedig iskolai szünet és a nagy nyaralások időszaka van. Ön szerint mivel magyarázható a népszerűségük?
Egyrészt azzal, hogy ismerjük a vásárlóinkat, tudjuk, melyek azok a termékek, amelyekre szükségük van. Számos iskolával, pedagógussal vagyunk kapcsolatban, tudjuk, mik az elvárások. Ha a szülő behozza nekünk a listát, amit a szülői értekezleten kapott, mi pillanatok alatt összeállítjuk a csomagot. Másrészt az elmúlt évtizedek alatt az „Írókéz” név beivódott a helyi lakosság tudatába – már több embertől hallottam, hogy „írókéznek” neveztek más papírboltokat is, azaz köznevesültünk, mint a "tixó" vagy a "flex".
Hihetetlen mennyiségű iskolatáska vesz körül bennünket…
Igen, mert más igényeik vannak a kisiskolásoknak és az idősebbeknek ergonómiai szempontból – és akkor még nem is beszéltünk a márkákról és a dizájnról. Nagyon szerteágazóak az igények, és mi igyekszünk kiszolgálni őket.
Miért van két boltjuk Szombathelyen, ráadásul viszonylag közel egymáshoz?
Mert nem pont ugyanaz a karakterük. Míg itt, a Thököly utcában elsősorban az iskolai kellékekre és a cégellátásra koncentrálunk, addig a Kőszegi utcában olyan finomságok is megtalálhatók, mint a művészeti kellékek, az ajándékok és sok egyéb „csip-csup”.
Az elmúlt 30 év alatt nagyon sokat változott a világ. Hogyan érződik forgalomban például a digitalizáció megjelenése?
A digitalizáció számos területen érint minket, de amíg az embereknek lesz kezük, addig írni is fognak. Azt vettük észre, hogy nemcsak a kézírásnak van nosztalgiája, hanem a kézzel való alkotásnak is. Nagyon népszerűek például a felnőttek számára készült színezők, amelyekhez aztán más eszközök is szükségesek. Azt látjuk, egyre erősödnek ezek az igények – talán mert az ilyen tevékenységek által keletkezett élmények intenzívebbek, mint egy Instagram-poszt.
Szinte mindenki szeret papírboltba menni, és mindenkinek vannak kedvenc termékcsoportjai, amelyeket imád megnézni, megfogdosni, megszagolni. Ön hogy van ezzel?
Én a ceruzákat szeretem, azon belül is a grafitokat. Szeretek velük írni és rajzolni. Talán mert annak idején műszaki iskolába jártam, és a szabadkézi rajz és az ábrázoló geometria révén közelebbi ismeretségbe kerültem ezekkel az eszközökkel. Ez a vonzódás megmaradt, máig előveszem például a Rotring-vonalzókészletemet.
Ez a kerek születésnap arra is jó, hogy egy kicsit előretekintsen az ember. Milyen jövőre vonatkozó terveik vannak?
Egyrészt generációváltás előtt áll a cég. A tulajdonostársam fia már nálunk dolgozik, tanulja a szakmát, és remélhetőleg szép lassan át tudja venni a működtetést. Ezzel párhuzamosan fejlesztéseket tervezünk a digitális megoldások területén, amelyek elsősorban a cégellátást érintik majd.
Szombathelyi Írókéz üzletek:Webáruház:
www.webaruhaz.irokez.hu