A Szombathelyi Roma Nemzetiségi Önkormányzat és a Hárofit osztotta ki azt több, mint 170 füzetcsomagot, amit a szociális bizottság által felajánlott 200 ezer forintból, továbbá Czeglédy Csaba 100 ezer forintos támogatásából vásároltak.
Az előzetes regisztrációhoz kötött csomagosztás a roma önkormányzat Nárai utcai épületében zajlott. Elsőtől tizenharmadik évfolyamig a követelményektől függően összeállított füzetek és egyéb írószerek hamar gazdára találtak - tudtuk meg Vajda László Orfeusztól, az önkormányzat vezetőjétől.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!