Ismert magyar sportvezető és családja vesztette életét a kenyai repülőgép-balesetben

A Vasas ökölvívó-szakosztályának vezetője családjával és egy bébiszitterrel utazott. Úgy tudni, két gyermeke itthon maradt, de a társaság tagjai között volt Süllős Gyula anyósa, sógora és annak gyermeke is.

Tragikus repülőbaleset történt kedden Kenyában: röviddel a felszállás után kigyulladt és lezuhant egy kisrepülőgép, amelyen tizenegy ember tartózkodott. A helyi hatóságok tájékoztatása szerint senki sem élte túl a szerencsétlenséget.

A fedélzeten nyolc magyar turista is utazott, akik a tengerparti Diani üdülőhelyről indultak volna a híres Maasai Mara nemzeti rezervátumba, Kichwa Tembóba. A Blikk információi szerint az áldozatok között volt Süllős Gyula, a Vasas SC ökölvívó-szakosztályának vezetője is, aki családjával és egy bébiszitterrel utazott. Úgy tudni, két gyermeke itthon maradt. A társaság tagjai között volt Süllős anyósa, sógora és annak gyermeke is - a nyolc magyar egy csoportként vett részt a kiránduláson.

Süllős Gyula
Dinó Sporthíradó

A 43 éves sportvezető életét az ökölvívás határozta meg, édesapja korábban maga is a Vasas ökölvívásának meghatározó alakja volt. A tragédia így nemcsak egy családot, hanem a magyar sportélet egész közösségét mélyen megrázta.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek