Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Ismét változott, hogyan lehet Angliába utazni

Egyre több koronavírus-fertőzéses eset kapcsolódik az utazáshoz.

Jövő keddtől az indulás előtt is koronavírus-tesztnek kell alávetniük magukat mindazoknak, akik Angliába utaznak – közölte szombaton a brit egészségügyi miniszter. Sajid Javid bejelentette, hogy a szabályozás december 7-én brit idő szerint hajnali 4 órától - közép-európai idő szerint 5 órától - lép érvénybe. Javid hangsúlyozta: átmeneti rendelkezésről van szó, amelyet a brit kormány az első lehetséges pillanatban visszavon.

Az egészségügyi miniszter azzal indokolta a döntést, hogy egyre több koronavírus-fertőzéses eset kapcsolódik az utazáshoz. Az Angliába utazók számára korábban is kötelező volt az indulás előtti teszt. Ez a kötelezettség október 4-én megszűnt, de a szombaton bejelentett intézkedés ismét kötelezővé teszi a koronavírus-tesztek elvégzését az utazás megkezdése előtt. E hét eleje óta kötelező PCR-tesztek elvégzése az angliai érkezés után is, és a negatív teszteredmény megérkezéséig a beutazóknak tartózkodási helyükön elkülönítésben kell maradniuk. 

MTI

Kedves Olvasó!

Hangot szeretnénk adni nektek! Kérjük, segítsetek nekünk abban, hogy elindítsuk új stúdiónkat, és hogy minél több beszélgetést és videót készíthessünk veletek, nektek!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek