Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Most a szombathelyiek is átélhetik, milyen szemtől-szemben Istvánnal, a királlyal

Egy országos turné keretében végre Szombathelyen is bemutatják a klasszikus rockoperát, parádés szereposztásban. A részletekért pedig már csak kattintania kell!

Csak kevesen mondhatják el magukról, hogy még életükben

klasszikussá

váltak, azonban a Szörényi Levente – Bródy János szerzőpáros igen, az István, a király című rockoperával beírták magukat a magyar történelembe. Művükkel példátlan sikereket értek el az elmúlt 30 évben, és most, hogy Szörényi Levente és Bródy János is a hetvenedik születésnapját ünnepelte és ünnepli a 2015-2016. esztendőben, az István, a király parádés szereposztásban országos turnéra indul.

-
 

Tisztelgés a szerzők előtt

Az ezúttal Novák Péter által színpadra álmodott előadás szereplői közt egyaránt találunk olyanokat, akik már az ősbemutatón is szerepeltek, de akadnak olyanok is, akiknek először jut szerep a rockoperában. A Boldizsár Miklós

Ezredforduló

című drámája alapján készült színjáték 2015. október 10-én érkezik Szombathelyre, a főbb szerepekben Szörényi Leventével, Bródy Jánossal, Nagy Feróval, Varga Miklóssal és Deák Bill Gyulával.

 

Helyszín: Aréna Savaria
Időpont: 2015. október 10.
Kapunyitás: 19:00 órakor
Műsorkezdés: 20:00 órakor

 

Jegyárak:
- 3900,- forint
- 5900,- forint
- 7900,- forint
- 9900,- forint
Jegyelővétel: www.tex.hu

 

A főbb szerepekben:
Prológus: Szörényi Levente
Krónikás: Bródy János
István: Varga Miklós
Laborc: Nagy Feró
Torda: Deák Bill Gyula
Koppány: Feke Pál
Sarolt: Keresztes Ildikó
Gizella: Danics Dóra
Réka: Radics Gigi
Vecelin: Kocsis Tibor
Asztrik: Serbán Attila

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

(X)

Tovább az oldalra