Itt a Varga-csomag? Durva megszorítások várhatóak

Konkrétumok nincsenek, csak annyi, hogy a pénzügyminiszter az elkövetkezendő három évre 1700 milliárd forintos megszorítást diagnosztizált.

Egyelőre semmi biztosat nem lehet tudni a 2015-ös költségvetéssel kapcsolatban, csak annyit, amit Varga Mihály a Napi Gazdaság tegnapi konferenciáján kiszivárogtatott. Eszerint egyrészt fokozatosan csökkenteni kell, a GDP arányában 45 százalékra, az államháztartás kiadásait, másrészt szűkíteni az állami újraelosztás mértékét.

Homályosnak meglehetősen homályos, ebből a választópolgár még semmi rosszra nem gondol, csak legyint, volt már ilyen... A napi.hu azonban elkezdett osztani és szorozni, végeredmény pedig ez lett: a pénzügyminiszter bejelentése 1700 milliárd forintos megszorítást jelent. Jelenleg ugyanis a GDP 49,8 százalékon áll, ez a szám az előrejelzések szerint idén 50,6 százalékra is nőhet. A Varga által javasolt csökkentés tehát GDP arányosan 4,8-5,6 százalékpontos mínusz lenne.

Varga Mihály
Forrás

Durvább lesz mint a Bokros-csomag?

A napi.hu szerint Bokros Lajos a 90-es évek közepén két év alatt ért el az akkori GDP 5 százalékának megfelelő hiánycsökkentést.

Varga azonban arra is utalt a beszédében, hogy a 45 százalékos célt nem egy lépésben, hanem fokozatosan érnék el - ha ezt a kormányzati ciklus 2015-2017 közötti három teljes évére elosztjuk, még az is bőven évi 500 milliárd forintos kiadáscsökkentést jelent. Varga itt nem a hiány csökkentéséről beszélt - vagyis adóemelések valószínűleg kizárva -, hanem egyenesen a kiadások csökkentéséről, ami a leginkább piacbaráti lépés.

Ahogy a napi.hu megjegyezte, a nagyságrendek jelzik, hogy a kabinet komoly költségvetési átrendezésre készül, viszont mindezt titokban előkészítve, érdemi társadalmi vita nélkül.

A konkrétumokra sem kell sokat várni. Az új ütemterv szerint a 2015-ös költségvetés és adótörvények október 30-ig kerülhetnek a parlament és a nyilvánosság elé. Azokat egy hónapon belül gyakorlatilag "le is tárgyalja" a parlament, annak érdekében, hogy december végén hatályba léphessenek.

Egy biztos: a gazdasági miniszteri tegnapi bejelentésre a forint érdemi erősödéssel reagált.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet