Itt nincs dolguk: kétszáz magyar orvost küldenek Szlovákiába

Csak ötvenet kértek, kétszázat kaptak.

200 egészségügyi dolgozóval segíti a hétvégi szlovákiai országos tesztelési programot Magyarország. Minderről Ivan Korèok szlovák kül- és EU-ügyekért felelős miniszter számolt be a Twitteren. Korèok arról írt, hogy bár ők csak 50 embert kértek, a magyarok 200-at küldenek, amit nagyon köszön Szijjártó Péternek. - írja a 4 44.hu.

Szlovákiában, két héttel ezelőtt, a meredeken növekvő esetszámokat látva döntöttek a világon gyakorlatilag példátlan tesztelési program mellett, Az országban, ahol a múlt hétvége óta gyakorlatilag kijárási tilalom van, a következő két hétvégén fogják letesztelni több ezer helyszínen antigén-tesztekkel a teljes lakosságot - olvasható a portálon. A szlovák miniszter szerint a magyarok Komáromban, Léván, Nyitrán és a Kassa melletti Tőketerebesen fognak besegíteni.

A 444 pénteken több hazai egészségügyi intézményből és felsőoktatási intézményből is úgy értesült, hogy Szlovákiába toboroznak önkénteseket.  Azt is megkérdezték, hogy nem tartják-e problémásnak, hogy a jelenleg nagyon súlyosan túlterhelt magyar egészségügyi intézmények kisegítése helyett külföldre küldenek szakembereket, de egyik intézménytől sem kaptunk választ egyetlen kérdésünkre sem. Az index.hu szerint a Belügyminisztériumnál mintegy 150 orvost és medikust ezereurós díjazással toboroznak a hétvégére. - írja a napi.hu .


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek