Itt tart most az M1-esen saját zsebre dolgozó autópályarendőrök ügye

A tizennyolc autópályarendőrt február 26-án összehangolt akció keretében fogta el Központi Nyomozó Főügyészség.

Tizenkét autópályarendőr letartóztatását két hónappal meghosszabbította a Győri Törvényszék Katonai Tanácsának nyomozati bírája, öt bűnügyi felügyelet alá került, egy pedig szabadlábon védekezhet - közölte csütörtökön a törvényszék szóvivője az MTI-vel.

Ahogy arról lapunk is beszámolt, tizennyolc autópályarendőrt február 26-án összehangolt akció keretében fogta el Központi Nyomozó Főügyészség. Azzal gyanúsítják őket, hogy készpénzért cserébe nem büntettek meg szabálysértő autósokat az M1-es autópályán Győr-Moson-Sopron megyében.

Havasiné Kulcsár Petra elmondta, hogy a rendőröket bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntettével gyanúsítják.

Rendőrautók állnak a Győri Regionális Nyomozó Ügyészség előtt 2019. február 26-án. 18 őrizetbe vett, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság állományába tartozó rendőrt azzal gyanúsítanak, hogy készpénzért cserébe nem büntettek meg szabálysértő autósokat az M1-es autópályán a megyében.
MTI/Krizsán Csaba

Tizenkét rendőr esetében továbbra is fennáll a szökés, elrejtőzés, valamint a bizonyítás nehezítésének veszélye, emellett az úgynevezett katonai fegyelmi ok is megalapozza a letartóztatás hosszabbítását: a fegyelmi helyzet nem teszi lehetővé, hogy a gyanúsított katonai közegben maradjon.

Öt rendőr azért került bűnügyi felügyelet alá, mert részletes beismerő vallomást tett, s a hatóság munkáját segítő magatartásuk miatt letartóztatásuk nem szükséges. Egy rendőr együttműködő magatartására tekintettel került szabadlábra, esetében nem érkezett indítvány letartóztatásának meghosszabbítására.

A döntés nem végleges - közölte a szóvivő.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet