Itt vannak összegyűjtve a hétfőn életbe lépő új intézkedések

A maszkviseléstől a hatósági áras tesztekig.
Szeptember 21-től, azaz hétfőtől lépnek életbe az újabb, már bejelentett védelmi intézkedések, amelyeket a kormányzati koronavirus.gov.hu portál gyűjtött össze.

Összefoglalva

Hétfőtől kötelező lesz a megfelelő maszkviselés már nem csak a tömegközlekedési eszközökön és az üzletekben, hanem a bevásárlóközpontok, mozik, színházak, múzeumok, könyvtárak közönség által látogatott területén, valamint egészségügyi és szociális intézményekben, közszolgálati és postai ügyfélszolgálatokon is.

A megfelelő maszkviselet azt jelenti, hogy a maszknak el kell fednie a szájat és az orrot is. Fontos változás az is, hogy valóban maszkot kell viselni, nem elég például sállal vagy kendővel eltakarni a szájat.

Ugyancsak hétfőtől lép életbe PCR-tesztek hatósági ára, valamint a zenés, táncos rendezvények, a vendéglátó üzletek és szórakozóhelyek esetében a 23 órás nyitvatartási korlát.

Természetesen továbbra is fennmarad az 500 fő feletti rendezvények tilalma. A kormány döntése értelmében október 1-jétől életkortól függetlenül bárki igényelheti ingyenesen az influenza elleni védőoltást.

A maszkviselési kötelesség be nem tartása szigorúbb szankciókkal fog járni.

A tömegközlekedési eszközről leszállítható lesz az, aki nem visel maszkot, és emellett akár 50 ezer forintra lesz bírságolható.

Még szigorúbb lehet a büntetés, ha az illető együttműködés hiányában megzavarja a közösségi közlekedést, ez esetben ellene rendőri intézkedést is lehet kezdeményezni és elzárással is büntethető.

A maszkviselésről

A maszkviselési kötelezettséggel kapcsolatos szabályokat- az üzletek, a mozik és a bevásárlóközpontok esetében a kereskedelmi hatóság, minden más helyen a kormányhivatal, a rendőrség pedig bármely helyszínen ellenőrizheti.

A maszkviselés betartása az üzletek, bevásárlóközpontok mozik üzemeltetőinek felelőssége is.

Ha az üzemeltető azt észleli, hogy valaki nem hord maszkot, akkor a jogsértő személyt a maszkviselésre felszólíthatja, ha az illető ennek ellenére sem vesz fel maszkot, akkor távozásra kell felszólítani és kiszolgálás is megtagadható tőle. Az üzemeltető csak akkor büntethető, ha semmit nem tesz a jogsértés ellen. Ez esetben a kereskedelmi hatóság az ellenőrzés során vagy a rendőrség értesítése alapján több fokozatban szankciót szabhat ki az üzletre is.

Első alkalommal figyelmeztetést alkalmaz, második alkalommal 100 ezer forinttól 1 millió forintig terjedő bírságot szab ki, harmadik alkalommal az üzletet, illetve a helyiséget legalább 3 napra, legfeljebb egy év időtartamra ideiglenesen bezárathatja.

Testhőmérséklet-mérés az Iskolákban és óvodákban

Október 1-jétől az óvodákba, iskolába, szakképző intézményekbe az ott dolgozók és a tanulók csak testhőmérséklet mérés után léphetnek be. Lázas gyermeket azonnal el kell különíteni és a szülőt értesíteni.

A gyermeket az óvodába, iskolába kísérő szülő illetve más nagykorú személy intézmény területére a testhőmérséklet-mérési pontig léphet be, ha az orrot és a szájat folyamatosan elfedő maszkot visel.

A szórakozóhelyekkel kapcsolatos szabályok

Héttől a vendéglátóhelyek és szórakozóhelyek 23 óráig lehetnek nyitva és továbbra is érvényben marad az 500 fős létszámkorlát. A zárt helyen vagy a nem zárt helyen tartott zenés, táncos rendezvény - függetlenül annak nyilvános vagy nem nyilvános, valamint alkalmi vagy rendszeres jellegétől - abban az esetben tartható meg, ha a rendezvény helyszínén a jelenlévők létszáma - beleértve az ott foglalkoztatott személyeket - egy időben nem haladja meg az 500 főt, és az legfeljebb 23.00 óráig tarthat.

Hétfőtől hatósági árasak lesznek a PCR-tesztek

Ugyancsak hétfőtől lép életbe az önköltséges PCR-tesztek 19.500 Ft-os hatósági ára. Itt fontos tudni, hogy Magyarországon a mai nappal közel 600 ezer PCR-tesztet végeztek, ezek döntő részét teljesen ingyenesen, az állam költségére.

A potenciális koronavírus-fertőzötteknél a háziorvos, a kórházak illetve járványügyi hatóság által elrendelt PCR-tesztek továbbra is ingyenesek. Fizetnie tehát kizárólag csak annak kell a tesztért, aki saját maga úgy dönt, hogy szeretne tesztet csináltatni vagy külföldről hazatérve 2 db negatív PCR-teszttel mentesülni szeretne a hatósági házi karantén alól. Az egészségügyi szolgáltató erre legfeljebb 19.

500 Ft-os árat számolhat fel, amely magába foglalja a mintavétel és a vizsgálat árát is, és ezen túl semmilyen kiegészítő költség nem számolható fel.

A Magyar Közlönyben megjelent rendelet itt érhető el.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek