Ittas kerékpáros gázolt terhes nőt Szombathely Fő terén

Ismerősével sétált egy 26 éves, 32. hetes várandós nő Szombathely Fő terén az esti órákban, amikor nekihajtott egy napszemüveges, részeg kerékpáros. A baba jól van.

A szombathelyi Fő téren sétált pénteken este egy 26 éves várandós nő az ismerősével, amikor az Art Cafe mellett oldalról nekihajtott egy kerékpáros. A már nagy pocakú, 32. hétben lévő fiatalasszonyt a hasán érte az ütés, ami után a kerékpárossal együtt a földre zuhant. A nő lehorzsolta az egyik könyökét és mindkét térdét. A kerékpár kormányának a nyoma órákkal a baleset után is jól látható a hasán.

A 32 hetes magzat és anyukája megúszta a balesetet
A 32 hetes magzat és anyukája megúszta a balesetet
Tánczos Mihály
25 éves a Nyugat.hu. Ne feledd, ide kattintva támogathatod következő 25 évünket!
Támogatom

Én is kerékpározok, rendszeresen részt veszek biciklis rendezvényeken, így a kerékpárútnál fokozottan figyelek, hiszen én sem szeretem, ha elém lép valaki. Pontosan ezért sétáltam a kerékpárúttól távolabb a barátnőmmel, amikor elgázolt a férfi. Láttam, hogy a téren keresztül rövidített, nem a kerékpárúton érkezett. Azt hittem csak vagány akar lenni, hogy közel teker el mellettünk. Amikor láttam, hogy nekem jön, akkor próbáltam ellépni, de már nem sikerült

- elevenítette fel az esti balesetet Anita. -

Nagy ütést éreztem és elestem. Tudtam, hogy nem esett komoly bajom, de azonnal az járt a fejemben, mi lehet a babával. Néhányan odajöttek a kávézóból, széket is hoztak, leültettek és egy vendég hívta a mentőket.

A kerékpáros nem sérült meg, ennek ellenére nehezen tudott felállni a földről. Látszólag nem volt tisztában vele, mi történt, egykedvűen álldogált a kerékpárja mellett egy sötét napszemüvegben, amit kerékpározás közben is használt az esti órákban. Amikor valaki rákérdezett, ivott-e, a férfi közölte, hogy négy sört fogyasztott, majd mint aki fél attól, hogy lenézik a teljesítményét gyorsan kiegészítette a mondandóját azzal, hogy nem négy pohárral, hanem négy korsóval fogyasztott a nedűből. Az elütött nő kérte ismerősét, hívja ki a rendőrséget, a férfi ezt is egykedvűen vette tudomásul.

A gázolás helye - az ittas kerékpáros szerint a kerékpárúton történt a baleset
A gázolás helye - az ittas kerékpáros szerint a kerékpárúton történt a baleset
Tánczos Mihály

A rendőrök kiérkezésekor Anitát már a mentőautóban vizsgálták, majd a nőt a Markusovszky kórházba szállították. A balesetet okozó férfi megfújta a szondát és az magas véralkoholszintet jelzett. (Meg nem erősített információnk szerint 1,5 ezreléket.) A sérült nő barátnője szerint amikor a férfi megtudta, hogy tettéért súlyos tízezrekre büntethetik, akkor hirtelen kezdett kitisztulni az agya és rögtön megváltoztatta az általa korábban elmondottakat. A büntetés fényében ugyanis már úgy látta, a nő a bicikliúton lépett elé. A rendőrök végül bilincsben vitték el vérvételre a szombathelyi férfit.

1,5 litert fogyaszt hazáig - Borral szerelt kerékpáros a Fő téren (Képünkön nem a gázoló látszik.)
1,5 litert fogyaszt hazáig - Borral szerelt kerékpáros a Fő téren (Képünkön nem a gázoló látszik.)
Tánczos Mihály

A kórházban ultrahanggal is megvizsgáltak és kiderült, a babának teljesen normális a szívverése és nem utal jel arra, hogy megsérült. Mozgolódott, rúgott is. A horzsolásokon és ijedtségen kívül nekem sem esett bajom. Azt nagyon sajnálom, hogy a baleset után hangosan és csúnyán beszéltem, hiszen ez nem szokásom, de remélem, hogy azok, akik hallották megértik, hogy nagyon megijedtem

- mondta el a nyugat.hu-nak a fiatal nő. -

Azt már tudjuk, hogy kisfiunk születik. Amikor majd nagyobb lesz elmesélem neki, hogy elütöttek minket, amikor még a hasamban volt. Abban is biztos vagyok, hogy ő is követi a szülei példáját és kerékpárnyeregre pattan majd, hiszen egy ilyen baleset nem veheti el az én kedvemet sem a biciklizéstől.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló