Feltehetőleg nem volt helyismerete annak a sofőrnek, aki Narda irányából Szombathelyre tartva nem vette észre, hogy a 89-es főútnál véget ér az az út, amin ő haladt. Szerencsére éppen nem érkezett egy jármű sem a forgalmas főúton, így semmi nem kapta oldalba a buszt. A sofőr az utolsó pillanatban még félrekapta a kormányt, így a kisbusz már sodródva érkezett a padkára, ahol egy betonelemnek ütközött, majd az oldalára fordulva az árokban állt meg. A munkások közül négyen megsérültek, úgy tudjuk, hogy egyikőjük sem szenvedett súlyos sérülést.
A járművezetőt megszondázása után a rendőrök vérvételre előállították, a jogosítványának szinte biztosan búcsút mondhat, és komoly pénzbüntetés vár rá. Munkaadójának az új Ford kisbusz miatt is fájhat a feje, ilyen esetekben ugyanis nem fizet a biztosító, a Ford első futóműve pedig komoly sérülést szenvedett.