Két autót kellett kihúzni az árokból Vasszécseny és Sorkifalud között vasárnap késő este. Egy Toyota a tetejére borulva állt meg. A balesetet a Ford vezetője okozta.
- Búcsúból tartottunk hazafelé, a lányom, anyósom és apósom ült az autóban. Esett az eső, nem mentem gyorsan. Láttam, hogy a kanyarból kiérő autó áttér a sávunkba és tudtam, hogy onnan már nem tudja visszahúzni a sofőr. Próbáltam lehúzódni az út szélére, amennyire lehetett az ároktól, de a Ford valahol a hátsó kerék körül ütközött az autómmal - elevenítette fel a történteket a Toyota vétlen sofőrje feldúltan. - Az autó megpördült és beleborult az árokba. Mindannyian be voltunk kötve, de rémisztő volt. Senkinek nem kívánom azt az érzést, amikor egyébként is beteg hozzátartozót kell kiszabadítani, aki megsérült a balesetben...
A 72 éves asszony vállsérüléssel került kórházba. A Ford vezetője a kezét fájlalta, de rá a kivizsgálás mellett két vérvétel is várt, mivel a helyszínen lévők elmondása alapján láthatóan ittas volt és ezt a megfigyelést a szonda sem cáfolta.
A sérülteket a szombathelyi kórházba szállították a mentők, az áramtalanításban, műszaki mentésben szombathelyi tűzoltók is segédkeztek.