Ittasan okozott balesetet Szombathely közelében, bár nem is vezethetett volna

Az ügyészség most felfüggesztett börtönt, pénzbüntetést és újabb eltiltást kér a férfire.

Bár el volt tiltva a vezetéstől, így is balesetet okozott motorkerékpárral egy férfi Szombathely közelében - írja az ügyészség közleményében.

Tájékoztatásuk szerint a vádlott még 2022 októberében évekre eltiltották a közúti járművezetéstől. Ennek ellenére a férfi lakott területen súlyos fokban ittasan vezetett egy motorkerékpárt. Az ittas sofőr egy egyenes útszakaszon áttért a szemközti forgalmi sávba, ahonnan az útpadkán át az árokba hajtott, majd nekiütközött egy személygépkocsi oldalának.

Hozzátették, a férfi cselekményével több KRESZ szabályt is megszegett, mert egyrészt ittasan vezette a gépjárművet, és ezért nem tudott az úttest menetirány szerinti jobb oldalán, jobbra tartva közlekedni, másrészt a közúti járművezetéstől is el volt tiltva. Ezen kívül a motorral úgy vett részt a közlekedésben, hogy arra a jogszabályban előírt hatósági jelzések nem voltak felszerelve.

A Szombathelyi Járási Ügyészség ezért felfüggesztett börtönbüntetést, pénzbüntetést és (ismételt) közúti járművezetésétől eltiltást indítványoz a vádlottal szemben, akinek büntetőjogi felelősségéről a Szombathelyi Járásbíróság fog dönteni.

(Címlapképünk illusztráció.)
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló