Vasi tűzoltótalálkozó: a sárvári várnál gyűlnek össze közel 500-an, szombaton

Szombaton reggel térzenével veszi kezdetét a IX. Vas Vármegyei Tűzoltótalálkozó a sárvári várnál. Színes programokkal várják a gyerekeket és a felnőtteket egyaránt.

Kilencedik alkalommal kerül sor a Vas vármegyei tűzoltók találkozójára, amelynek helyszínéül idén a sárvári Nádasdy-vár és annak várparkja szolgál május 25-én.

Már rendszeres programnak számít Vas vármegyében a hivatásos, önkormányzati és önkéntes tűzoltók összejövetele és felvonulása.  2024-ben hatvannál több tűzoltószervezet csaknem ötszáz tűzoltója lesz ott a Sárvár központjában lévő történelmi nevezetesség, a Nádasdy-vár parkjában május utolsó szombatján.

IX. Vas Vármegyei Tűzoltó Találkozó - program
TM/Nyugat.hu

A rendezvény a gépjárművek felsorakozását követően 08.45 órakor a Sárvári Koncertfúvószenekar térzenéjével veszi kezdetét, majd ezt egy ünnepélyes megnyitó követi 09.00 órakor, amelyre a találkozó összes résztvevője felsorakozik. A megnyitó keretében a vármegyei tűzoltók jelképes összetartozásaképp egy kopjafát lepleznek le, amelyet a történelmi egyházak képviselői a helyszínen megáldanak, felszentelnek. A megnyitót követően megannyi program is hozzájárul ahhoz, hogy gyermekek és felnőttek egyaránt élményekkel távozzanak a rendezvény helyszínéről.

A következő kép a legelső tűzoltó találkozón készült, Szombathelyen:

I. Vas Megyei Tűzoltó Találkozó
TM/Nyugat.hu

A programok között szerepel többek között a szombathelyi MAN tűzoltó, valamint a Volkswagen Amarok drónszállító gépjárművek bemutatása, a Területi Tűzmegelőzési Bizottság sátrának kitelepülése, de tipikus tűzoltós programok is lesznek. Így lehetőség nyílik tálcatűz oltásra, kötéltechnikai bemutatót tartanak a celldömölki tűzoltók, propán-bután gázpalack tüzének oltását is megtekinthetik a nézelődők.

Az idén sem maradhat el, az a kistűzoltók próbatétele. A bátor és elszánt gyermekek, ugyanis egy akadálypályát teljesítve szerezhetik meg kistűzoltó igazolványukat, majd egy fogadalomtételt követően ők is igazi kis tűzoltókká válhatnak. A programelem 10.30 órakor kezdődik. A találkozót minden évben a tűzoltó gépjárművek együttes elvonulása zárja, amelyre kb. 13.30 órakor kerül sor.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló