Ízelítőt kapunk a vénasszonyok nyarából - de meddig tart ki ez a szép idő?

Melegszik az idő a következő napokban, de a napsütés mellett vasárnap elszórtan zápor, zivatar is kialakulhat.

Szombaton kezdetben országszerte marad a ragyogó napsütés, majd délnyugat felől fátyolfelhők érkeznek, a nyugati, délnyugati tájak fölé pedig vastagabb felhőzet, amelyből az esti órákban helyenként egy-egy zápor kialakulhat - olvashatjuk az idokep.hu előrejelzésben. A déli, délkeleti szél több helyen megélénkül. Délután 20-26 fok várható. Frontmentes idő.

Jövő héttől ismét naposabb, szárazabb enyhe őszi idő jön

A szabad sajtót egyre több támadás éri. Segítsd a hiteles újságírást helyben is!
Támogatom

Vasárnap a napos időszakok mellett már több lesz a felhő és kelet kivételével elszórtan alakulhat ki egy-egy zápor, főként nyugaton akár zivatar. A délies szél helyenként élénk lehet. Enyhébb lesz a hajnal, délután 20-25 fokra készülhetünk.

Hétfőn több lesz a napsütés és kevesebb a felhő felettünk, de néhol még előfordulhat zápor, esetleg zivatar. Északkeleten néhol élénk lehet a légmozgás. Hajnalban főként nyugaton képződhet pára, köd. Napközben 20-25 fok valószínű.

Kedden a napsütés veszi át a főszerepet, csapadék nem valószínű. Szerdán és csütörtökön ismét ragyogóan napos őszi időre készülhetünk, de csütörtökön már több helyen feltámadhat a szél. A maximumok 20 fok közelében alakulnak.

adó 1% nyugat.hu 2025

Segítsd a szabad újságírást helyben is! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A szabad sajtót egyre több támadás éri, és a világot ellepik a hamis hírek. Támogassatok minket adótok 1 százalékával, hogy egy olyan országban élhessetek, ahol gyakorolhatjátok a jogaitokat.
Tovább a felajánláshoz!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Időjárás