Izrael és az USA megtámadta Iránt

Az ország egész területére szükségállapotot hirdettek.

Izrael szombat reggel úgynevezett „megelőző csapást” mért Iránra – közölte Jiszráel Kac védelmi miniszter, miközben az ország egész területén szükségállapotot hirdettek ki - írja a CNN nyomán a Telex.

Az amerikai hírcsatornának két amerikai tisztviselő elmondta: az Egyesült Államok csapásokat hajt végre Irán ellen. Egyikük elmondta, hogy a támadások jelenleg is tartanak, és úgy jellemezte azokat, hogy ’nem kis horderejű csapásról’ van szó.

Az iráni média szerint három robbanás hallatszott Teherán belvárosában. A Fars hírügynökség közölte: olyan jelentéseket kapott, melyek szerint több rakéta is becsapódott az iráni főváros Jomhouri (Köztársaság) negyedében.

A lépés azután következett, hogy az Egyesült Államok és Izrael ismételten figyelmeztette Teheránt: újra csapást mérnek, ha Irán folytatja nukleáris és ballisztikus rakétaprogramját.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet