Johnny Depp szó szerint halálra issza magát

Barátai szerint nem éri meg a karácsonyt.

Évek óta köztudott, hogy alkoholproblémákkal küzd, de azt csak a hozzá legközelebb állók sejthették, mennyire súlyos a helyzet. Johnny Depp, A Karib-tenger kalózai sztárja szó szerint életveszélyben van. Barátai most a nyilvánossághoz fordultak, hátha segélykiáltásuk észhez téríti a színészt, aki már évekkel ezelőtt is havi 8,5 millió forint értékben vásárol bort – írja a blikk.hu.

Mint azt a Globe magazinnak elmondták, a sztár hajnali háromig rendeli egymás után a vodkákat a hotelszobájába. Alkoholfüggősége már annyira durva, hogy a nyilvános eseményeket sem tudja végigülni piálás nélkül: ilyenkor kávés pohárban viszik neki a vodkát, hogy a rajongók semmit se vegyenek észre. Sokaknak csak a végén tűnik fel, hogy úgy kell a testőröknek letámogatniuk a színpadról.

Barátai szerint, ha nem áll le, maximum hetei lehetnek hátra. „Johnny Depp karácsonyra már nem lesz életben” – nyilatkozta egyikük. A színész 2013 óta küzd alkoholizmusával, ami második házasságát is lerombolta. „Ha iszik, szörnyeteggé válik” – mondta róla volt felesége, Amber Heard, aki azt állította, Depp részegen többször is bántalmazta.

Gondok vannak
hoy.com.do

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Könnyű