Gimnázumot indít a katolikus egyház Szombathelyen

Elkezdik a jáki templom restaurálását, tervezik a székesegyház felújításának folytatását. A megyéspüspök sajtótájékoztatóján jártunk.

Nyolcosztályos gimnáziumot indít a katolikus egyházmegye Szombathelyen. Talán ez a volt a legfontosabb bejelentése Veres András megyéspüspök sajtótájékoztatójának. Az iskola a Brenner János Nevelési Központ keretein belül jön létre, ahol már eddig is működött óvoda, általános iskola és középiskolai kollégium, a püspök szerint jól látszott, hogy a középiskola hiányzik ebből.

A kiemelt tehetségeknek

A szabad sajtót egyre több támadás éri. Segítsd a hiteles újságírást helyben is!
Támogatom

A nyolcosztályos gimnázium fő célja a kiemelt tehetségek gondozása lesz – mondta Englert Zsolt igazgató. Hozzátette, ez megegyezik a kormány szándékaival, hiszen nem akarják megszüntetni a hat- és nyolcosztályos gimnáziumokat, csupán külön feladatokat határoznak meg számukra. Ami a kiemelt tehetséggondozás a nyolcosztályos gimnáziumnál.

Az iskola 2012-ben indul, egy elsős osztállyal, a tervek szerint 30 gyerekkel. Nem csak szombathelyieket várnak, az egész egyházmegyéből, tehát Vasból és Zalából is várják a tehetséges gyerekeket, ehhez még kollégiumi helyet is tudnak adni majd. És kiemelt színvonalú képzést ígérnek az érettségiig.

Megújul a szombathelyi nagytemplom
Galériánk a székesegyház felújításáról
Mészáros Zsolt

Az igazgató hozzátette, az oktató-nevelő munka öt kulcsterületre épül, a vallás, tudomány, erkölcs, kultúra, közösség területeire, érték- és személyiségközpontú nevelést akarnak megvalósítani.

A két torony

A tájékoztatón beszámoltak arról is, hogy befejeződött a szombathelyi székesegyház Mennyei panoráma – A Székesegyház tetején 2011. August 11. 14:20 tetőzetének és oldalsó falfelületeinek felújítása. Belül már korábban felújították a katedrálist, de a tetőzet veszélyessé vált. A munka mintegy 140 millióba került, ehhez az amerikai Püspöki Konferencia 12 milliós támogatást adott, a hívek összesen közel 14 millióval támogatták a felújítást. Veres András elmondta, természetesen főként kisebb összegű adományok érkeztek, de volt két egymilliós felajánlás is.

A püspök hozzátette, nagy álmuk, hogy jövőre a két tornyot és a homlokzatot újítsák fel. Ehhez pályázni is akarnak, információik szerint lesznek pályázatok, amiken indulhatnak, főként, ha turisztikai elemeket is szerepeltetnek az anyagban. Ezt a két torony turisztikai hasznosításával képzelik el. A turisták ugyanis kedvelik a magas épületeket, a tornyok alkalmasak lennének arra, hogy magasból nézzék meg a várost.

A kövek restaurálása

Az északi torony kőlépcsőjéből azonban jónéhány hiányzik, a déli torony lépcsői pedig alá vannak dúcolva. Ezek a sérülések még a II. világháborús bombázás nyomait viselik, a pályázatokon szeretnének annyi támogatást nyerni, hogy a munkát el lehessen végezni. A teljes költség 100 millió körül lesz.

A híres kapu díszítése
Képeink a jáki templomról
Tánczos Mihály

Elindul a jáki templom restaurálása Nincs veszélyben a jáki templom, legalábbis egyelőre 2009. August 14. 15:27 is – jelentették be. A munkát a közigazgatási minisztérium 150 millióval támogatja, ebből a renoválás két tervezett szakaszát tudják megvalósítani. Az első a külső burkolatok kőrestaurálása lesz, aztán a főhajó tetőzetét teszik rendbe.

A kőrestaurálásra kiírt közbeszerzési pályázat először sikertelen volt, másodszor három pályázó akadt, kettőt viszont érvénytelennek kellett minősíteni. Így a munkát a Reneszánsz Zrt. nyerte el, közel 100 milliós ajánlatával. A szerződést a mai napon írták alá, most a tervek elkészítése és engedélyeztetése következik, márciusban indulhat a munka, a befejezési határidő 2012. május 31.

Egymilliárd kellene

Kb. 25 millióba kerül majd a főhajó tetőzetének felújítása, a tervek szerint a többi pénzből újabb külső restaurálást végeznek el. A nyertes pályázó egyébként 10 éves garanciát vállalt a munkára, a kivitelezési összeg 5 százaléka marad biztosítékként, az esetleges javításokra.

Megtudtuk azt is, hogy a jáki templom teljes rekonstrukciója közel egymilliárdba kerülne, amire persze nincs pénz, de így, lépésenként azért tudnak haladni.

adó 1% nyugat.hu 2025

Segítsd a szabad újságírást helyben is! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A szabad sajtót egyre több támadás éri, és a világot ellepik a hamis hírek. Támogassatok minket adótok 1 százalékával, hogy egy olyan országban élhessetek, ahol gyakorolhatjátok a jogaitokat.
Tovább a felajánláshoz!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Kapcsolódó cikkeink

Mennyei panoráma – A Székesegyház tetején

Licitáljunk, hallgassuk meg Mága Zoltán hangversenyét, adakozzunk a szombathelyi Székesegyház rekonstrukciójára! Erre buzdított Dr. Veres András megyéspüspök.

Nincs veszélyben a jáki templom, legalábbis egyelőre

Sőt, a tornya sem mozdult meg, mint állítja azt néhány újság. Tény, hogy nincs jó állapotban, mint ahogyan az ország többi román stílusú műemléke sem, de folytatni kellene a restaurálást.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet