Jáksó László visszatér, a TV2-n vezet műsort

A Heti Hetes korábbi házigazdája egy gameshow műsorvezetője lesz.

Több év kihagyás után a TV2-n tér vissza Jáksó László, jelentette be a csatorna vasárnap este a Sztárban Sztár című műsorban.

Az RTL egykori műsorvezetője A Szemfényvesztő - Hazudja ha tudsz! című játékot vezeti majd. A műsor fő helyszíne egy kastély könyvtárszobája, ahol minden adásban öt játékos közösen válaszol a feltett kérdésekre. A cél minél több pénzt gyűjteni, miközben a csapat próbálja kideríteni, ki közülük a szemfényvesztő - az a versenyző, aki minden kérdésre előre tudja a választ, és nem saját tudására hagyatkozik. Ha nem sikerül leleplezni, ő viheti haza a nyereményt.

Jáksó László a 2000-es évek egyik meghatározó tévés és rádiós műsorvezetője volt. Saját műsora volt a Danubius rádióban és a Class FM-en, közben pedig az RTL Klub két népszerű produkciójának, a Heti Hetesnek és a Kész átverésnek is házigazdája volt. Jáksó 2017-től visszavonult a tévézéstől, visszatérése épp ezért okozott nagy meglepetést.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Könnyű