Gyárbezárás Jánosházán

A Car-Inside Kft. a hónap végén bezárja jánosházi üzemét, de a dolgozók zöme nem marad munka nélkül.

A Car-Inside Kft., amely prémium autómárkák számára gyárt üléshuzatokat, eddig négy településen - Lentiben, Nagykanizsán, Körmenden és Jánosházán - állította elő a termékeit.

A cég először júliusban számolt be arról, hogy racionalizálásra készül, azaz: 142 embert elbocsát a Lentiben lévő üzemből. Később a tulajdonos, a német Prevent-konszern módosította ezt a döntést.

Itt nem termelnek tovább
Bonyhádi Zoltán

Úgy határozott, hogy Jánosházán és Lentiben végleg leáll a gyártással, bezárja a két gyáregységet, a termelést pedig - az áttelepülést vállaló dolgozókkal - Körmenden és Nagykanizsán folytatja tovább.

A gyárbezárás - amellett, hogy erősen sújtja Jánosháza önkormányzatát, hiszen jelentős iparűzési adótól esik el - feladta a leckét az üzem mintegy 90 dolgozójának.

El kellett dönteniük, hogy vállalják-e az áttelepülést, vagyis a nap mint napi bejárást Körmendre. Mint Németh Mónika termelésvezetőtől megtudtuk, a munkatársak nagy része - ő maga is - vállalta az ingázást, hiszen a mai világban rettenetesen nehéz álláshoz jutni, nagyon kell a munka mindenkinek.

Ráadásul a jánosházi dolgozók még szerencsésnek is mondhatják magukat, hiszen manapság elég ritka az olyan gyárbezárás, amely után a munkások nem kerülnek az utcára.

A jánosházi üzem megszűnésével kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy éppen ezekben a napokban láttak napvilágot olyan hírek, melyek szerint már a luxusautók gyártóit is sújtja az európai újautó-piac folyamatos zuhanása.

A német Daimler például arról számolt be, hogy a Mercedes-Benz autókat gyártó részlege a vártnál kisebb profitot produkál az idei évben. Egyes vélemények szerint a Mercedes visszaesése Magyarországra is hatással lehet, amennyiben érinti azt a kecskeméti gyárat, amely rendkívül fontos a magyar gazdaság számára.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet