19 mozgássérültet gyilkolt le egy merénylő Japánban

Azt kiabálta, hogy tűnjenek el fogyatékosok. Japánban a II. világháború óta nem volt ilyen súlyos merénylet.

tizenkilenc embert, 45-öt pedig megsebesített kedd hajnalban az az ámokfutó, aki Japánban támadott rá késsel egy szanatórium ápoltjaira a Kanagava prefektúrában fekvő Szagamiharában, 40 km-re Tokiótól.

Issei Kato / Reuters

Az NTV japán állami televízió közlése szerint az ámokfutó az intézmény korábbi alkalmazottja, a 26 éves Uemacu Szatosi volt, aki a vérfürdő után kocsiba szállt és feladta magát a rendőrségen. Egy ablakot betörve jutott be a szanatóriumba, ahol aztán gyilkolni kezdett. Egy hátizsáknyi kést vitt magával az ámokfutásra.

Szatosi a szanatóriumban válogatás nélkül gyilkolt. Tizenkilenc halálos áldozatából kilenc férfi és tíz nő, 18 és 75 év közöttiek voltak. A Liliomkert nevű szanatóriumban 149 embert ápoltak, testi és szellemi fogyatékkal élőket is. A tettest februárban elbocsátották a munkahelyéről és kényszergyógykezelésre ítélték, mert azzal fenyegetőzött, hogy gyilkolni kezd.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló