Eddig: 352 020 / 3 000 000 Ft, 20 támogató. Még12nap.
Légy része az igazságnak!

Orbán Viktor: A csökkentett munkaidőben dolgozóknak az állam kifizeti munkabérük egy részét

A miniszterelnök ötpontos akciótervet jelentett be, például azt, hogy öt év alatt fokozatosan visszahozzák a 13. havi nyugdíjat.

Már a múlt héten bejelentették, hogy Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn, április 6-án újabb gazdaságvédelmi bejelentéseket tesz.

Megmutatjuk, mi van a színfalak mögött!
Támogasd a Nyugat.hu-t!
Támogatom

Ez meg is történt, Orbán bejelentette, hogy három szakaszból álló gazdaságvédelmi akciótervet állítottak össze, ennek része, hogy legalább annyi munkahelyet teremtsenek, mint amennyi a járvány miatt megszűnik. Ennek első szakaszán már tál vagyunk, ez volt a tb-járulék csökkentés, a katások járulékának elengedése és a hitelfizetések elengedése.

A második most indul, ennek érdekében a költségvetés hiánycélját 1 százaléktól 2,7 százalékra emelik.

A konkrét lépéseket öt pontban foglalta össze:

  • A munkahelyek megőrzése
  • Ott, ahol a munkavállalók csökkentett munkaidőben dolgoznak, az állam átvállalja a munkabérek egy részét.

  • Munkahelyteremtés
  • 450 milliárd forintot fordítanak munkahelyteremtésre
  • Újraindítás
  • Azok a területek kapnak támogatást, amelyeket a legjobban érintett a járvány miatti visszaesés.

  • Kedvezményes hitelek
  • 2000 milliárd forintos kerettel indítanak kedvezményes hitelkonstrukciót vállalatok számára.

  • Nyugdíjasvédelem
  • Négy lépésben visszaépítik a 13. havi nyugíjat, 2021 februárjában plusz egy heti nyugdíjat utalnak, utána 2022-ben, 2023-ban 2024-ben szintén plusz egy-egy hetit.

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Közélet

    Tovább az oldalra