Járvány: három új, összesen 4017 fertőzött, és ismét meghalt két beteg

Húszan vannak lélegeztetőgépen.

Mindössze 3 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 4017 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 2 idős, krónikus beteg. Ezzel 550 főre emelkedett az elhunytak száma, 2324-en pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 1143 fő. Az aktív fertőzöttek 41%-a, az elhunytak 60%-a, a gyógyultak 48 %-a budapesti.  365 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 20-an vannak lélegeztetőgépen.

A védekezés második szakaszában vagyunk. Ez nem a járvány végét jelenti, hiszen a járványveszély nem múlt el. Az a célunk, hogy fokozatosan, szigorú menetrend szerint újraindítsuk az életet. Továbbra is fontos az általános óvintézkedések, különösen a védőtávolság betartása. 

A parlament megkezdte a veszélyhelyzet megszüntetéséről és a járványügyi készültség fenntartásáról szóló törvényjavaslatok vitáját.  A veszélyhelyzet megszüntetését az teszi lehetővé, hogy a sikeres védekezésnek köszönhetően a tömeges megbetegedéseket el tudtuk kerülni és fokozatosan csökken az aktív fertőzöttek száma, ugyanakkor a járványügyi készültség fenntartására szükség van, hiszen a koronavírus továbbra is itt van és fertőz. - írja a kormányzati tájékoztató portál.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek