Járvány: raboknak börtön helyett szabadság

A világ számos országában a rabok egy részének a kiengedésével próbálják elejét venni annak, hogy a zsúfolt börtönök veszélyes járvány-gócpontokká alakuljanak.

A megoldások sokfélék a teljes amnesztiától az elektronikusan felügyelt házi őrizetig, de arra mindenhol figyelnek, hogy csak veszélytelennek tartott rabokat engedjenek vissza a külvilágba. A koronavírus jelentette fenyegetésre több helyen lázadással, szökésekkel válaszoltak a fogvatartottak, de nem csak az ő életük van veszélyben, a börtönbeli védekezés össztársadalmi érdek. – írja az index.hu.

A világ büntetés-végrehajtási intézetei igazi rémálom helyszínnek számítanak járványügyi szempontból, mert: sok ember van bennük összezárva, gyakorlatilag lehetetlen az egyének elszigetelése, de még az ajánlott minimális, másfél-két méteres távolság megtartása is, (nemcsak a zárkákon osztoznak jellemzően többen, hanem ráadásul – ahogy a Vox is rámutatott – a közös terek, folyosók is sokszor szűkre lettek tervezve, szándékosan, hogy könnyebb legyen ellenőrzés alatt tartani az ott lévőket), a bent élő emberek jelentős része magas kockázatú csoportba tartozik, gyakoriak a meglévő egészségügyi problémák, a higiéniás viszonyok gyakran elég távol vannak az optimálistól, még a gyakori kézmosás is kivitelezhetetlen a rabok számára sok helyen, mert egyszerűen nincs elég olyan mosdókagyló, amiből víz is folyna, szappanról, papírtörlőről már nem is beszélve, a kézfertőtlenítő pedig az alkoholtartalma miatt nem ritkán tiltott tárgynak minősül.

A börtönök petri-csésze volta a koronavírus-járvány idején nemcsak a bentlakók számára jelent fenyegetést, hanem azokra is, akik valamilyen módon kapcsolódnak a börtönök világához: bejáró látogatók, ügyvédek, őrök. Illetve bárkire, aki velük kapcsolatba kerül.

Végső soron pedig azért is volna rendkívül veszélyes az óvintézkedésekről való lemondással egy-egy börtönön belül szabadjára engedni a vírust, mert a közeli kórházakra hirtelen rázuhanó százas, akár ezres betegszám ugyanúgy túlterhelné és lebénítaná az egészségügyi ellátást, mintha bárhol máshol alakult volna ki a gócpont. És ez katasztrofális következményekkel járna mindenkire nézve.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek