Az incidens szombat késő este a Rjazany megyei Jelatyma településen történt. A Kommerszant című lap szerint egy 32 éves férfi a háza ablakából szóváltásba keveredett fiatalok egy csoportjával, akik hangosan beszélgettek az utcán. Miután nem hallgattak rá, a gyanúsított egy vadászfegyverrel kiment a házból és lelőtte őket. Négy férfi és egy nő belehalt sérüléseibe. Az Interfax hírügynökség által közölt verzió szerint viszont a férfi a zajongó fölötte lakókkal számolt le, majd rálőtt a lépcsőházba éppen bejutni próbálón szomszédjaira is. A gyanúsított pszichiátriai kezelés alatt állt. Az ügyben nyomozás indult.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!