Játékbabákba rejtett bombákkal akart támadni az Iszlám Állam

A babákat egy síita zarándokút mellett akarták elhelyezni, hogy a zarándokok gyerekei felvegyék azokat.

18 darab, játékbabába rejtett bombát hatástalanítottak az iraki hatóságok - írja a Russia Today (RT), orosz hírcsatorna. A babákba az Iszlám Állam aktivistái rejtettek bombákat, és a Bagdadot és Kerbelát összekötő út mentén akarták elhelyezni azokat.

Kerbala a síiták szent városa, az úton rengeteg síita zarándok közlekedik családostul. A terroristák célja az volt, hogy a robbanószerkezeteket a zarándokúton járó szülőket kísérő gyermekek találják meg.

Az IS szunnita szélsőségesei hitetleneknek tartják a síitákat, ezért úgy vélik, az életük semmit sem ér

– nyilatkozta az RT-nek Frank Salvato, amerikai valláskutató.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek