A klub egyik alapítója, babahordozási tanácsadója, Kóta-Tóth Tímea, aki egyben gyógypedagógus is, felismerte, mekkora szükség van a városban, sőt a megyében egy olyan Központra, ahol egészen a várandósságtól az iskolás korig segítséget kaphatnak a családok.
Mit jelent a játékos képességfejlesztés?
Heti 1 vagy 2 alkalmas 1 órás foglalkozás újszülött kortól az óvodáskor végéig és iskolás korban. Mindezt egy képességfelmérés előzi meg, amelyen tapasztaltak alapján meghatározzuk, melyek lesznek a célok, feladatok. Ezeket úgy állítjuk össze, hogy a szülő mindig értse, mi miért történik, a gyermek viszont játéknak élje meg mindezt. A 60 percből 45-50 (életkortól függően) zajlik konkrétan a babával/gyermekkel, kiscsoportos keretek között, maximum 3-4 fővel egyszerre. Bizonyos esetekben, ha a gyermek fejlettségi szintje megkívánja, egyéni foglalkozást is biztosítunk. Intézménybe még nem járó babák/gyermekek a foglalkozáson is szüleikkel vesznek részt, a szülők aktív részesei a játéknak.
Ha kifejezetten a bölcsődei, óvodai beszoktatás segítése a cél, akkor a foglalkozások során is fokozatosan megtörténhet a leválás a heti 1 alkalom erejéig. A szülők a későbbiekben is bármikor részt vehetnek a foglalkozáson, ha kérik ezt. A foglalkozás végén 10-15 percben összefoglaljuk a szülőknek, mivel játszottunk, miért pont azzal, mire lesz jó, hat ki ez a későbbiekben. A foglalkozások során az egyensúly, nagymozgás fejlesztésétől indulva az értelem, figyelem, beszéd és finommotorika fejlesztése is szerepet kap.
Miközben ő hintázik, pörög-forog, gurul, kúszik, mászik és ugrál, életkorának és főleg fejlettségi szintjének megfelelő játékokkal játszik, észrevétlenül fejlődik. Fontos, hogy ezt a folyamatot szakember felügyelje, hiszen itt nem csupán egy tornáról van szó. Komplex módon, az alapokhoz (egyensúly, mozgás, tapintási érzékelés) visszanyúlva, figyelve a gyermek adottságaira, képességeire kell kidolgozni a foglalkozások menetét. Éppen ezért egy minden képességterületre kiterjedő felmérés előzi meg a fejlesztő folyamatot. Ennek során feltérképezik a babák, gyermekek mozgás, beszéd, figyelem és értelmi állapotát, képességeit, és a már jól működőkre építve tervezik meg a fejlesztés menetét. Sok esetben fennmaradt csecsemőkori reflexek, mozgáskoordinációs probléma, figyelmi nehézségek állnak a fejlődés útjában, így ezek feltérképezése is fontos feladat.
Miért vigyem, ha nincs semmi baja? Miért kell fejleszteni egy egészséges babát/gyermeket?
Nem kell. Mi azonban nem is határozzuk meg, nem diagnosztizáljuk a sérülést, ha van ilyen. Minden gyermeket, aki eljön hozzánk, az életkorának megfelelő eljárásokkal felmérünk, és aztán tájékoztatjuk a szülőt, mit tapasztaltunk. Azt is elmondjuk, ha szerintünk minden területen életkorának megfelelő a fejlesztése, azt is elmondjuk, mit tudunk hozzátenni ahhoz, hogy ez így is maradjon. Ha komolyabb problémát észlelünk, arról is adunk tájékoztatást, anélkül (ha csak nem már meglévő diagnózissal érkeznek hozzánk), hogy diagnosztizálnánk, és javaslatot teszünk rá, milyen vizsgálatokat érdemes még elvégeztetni, és mi tudunk-e és miben segíteni. Ami nálunk zajlik nem okosító torna, kifejezetten ellenezzük a babák/gyermekek fejlődésének felgyorsítását. A megelőzésben és harmonizálásban hiszünk. Nem kell, hogy mindenki egyforma legyen, és minden gyermek tökéletes úgy, ahogy van.
De sokszor apróságok is számítanak, amit egy laikus vagy egy nem erre specializálódott szakember nem vesz észre, és ha hamarabb nem is, de az iskolában problémává fajul. Egyre nagyobb a tanulási zavarral, olvasási, írási, számolási nehézséggel, figyelemzavarral küzdő gyermekek száma. Ezek nagyon sokszor megelőzhetőek, akár nagyon korai mozgásfejlődési, beszédfejlődési jelekből. Minél korábban kezdődik meg a korrekció, annál kevésbé érzékeli a gyermek ezt megerőltetőnek, annál inkább tud ez játékos lenni, és a tanulástól még teljesen független és annál hatékonyabb is, ha az idegrendszer fejlődését vesszük alapul.
Amelyik gyermeknek lehetősége van minél több időt a szabadban tölteni, dombról legurulni, fára mászni, hintázni, akkor annak a gyermeknek nagyon jó dolga van, és sokszor így maga a természet is elvégzi a dolgát. De nagyon sokaknak ez nem adatik meg. Vannak viszont olyan eszközök, melyekkel ezek a mozgásformák felidézhetők, és bár zárt térben, de ugyanazon fejlődési út mentén haladva segíthetők vele az idegrendszeri érési folyamatok. Nem mellesleg: kimozdulás a szülőnek, sok információ gyermeke fejlődésével kapcsolatban, tapasztalatcsere más szülőkkel, a közösségi élet első lépcsőfoka, sok-sok vidám játék, móka, kacagás a gyermeknek.
Miben más ez, mint az egyéb babatornák vagy más mozgásos foglalkozások, ahol hasonló eszközökkel játszanak?
Az első és talán legfontosabb a szakmai háttér. A foglalkozást gyógypedagógus vezeti, akinek kompetenciája és tudása van ahhoz, hogy ismerje a gyermekek idegrendszerének, mozgásának, figyelmének, beszédének stb. fejlődését. Nem fordulhat elő, hogy az egyensúlyt vagy nagymozgást fejlesztő (amúgy eredetileg terápiásnak szánt) eszközökkel olyan reflexet erősít meg, melyeknek le kellene épülniük, csak, mert rossz mozdulattal hintáztat, pörget, lendít stb. De ugyanígy felismeri, ha pl. fennmaradt csecsemőkori reflexek akadályozzák egy magasabb szintű mozgásforma, vagy fejlődési fázis kialakulását. Tisztában van a mozgásfejlődési állomásokkal, azzal, hogy bár elnagyolt az a riadalomkeltés, hogy a nem kúszó-mászó gyerekek mind diszlexiások lesznek, de mégis tudja, miért is van jelentősége a kúszásnak, mászásnak és egyéb mozgásformánknak, és ezeket el is mondja, át is adja a szülőknek. Az eszközöket adekvátan használja és használtatja, megtanítja a szülőknek, hogyan nyúljanak úgy a gyermekhez, hogy segítség Őt, miközben nem veszik el pl. egyensúlyát, nem ültetik, járatják, mielőtt annak itt lenne az ideje. Minden foglalkozást felkészülés előz meg, és a szülőkkel való konzultáció zár.
Az eszközpark minden képességterület fejlesztésére kiterjed, jó minőségű, sokoldalúan használható eszközökkel, játékokkal zajlik a foglalkozás. A szülőknek nem kell semmilyen egyéb eszközzel (színes ceruza, ragasztó, ecset, festék, papír, füzet stb.) hozzájárulni az órákhoz.
Mivel foglalkoznak még a Központban?
A Központ tevékenységei között szerepel a heti rendszerességgel, péntek délelőttönként megrendezett baba-mama klub, melyek lehetőséget biztosítanak az anyukáknak babáikkal, kisgyermekeikkel együtt kimozdulni, másokkal találkozni és közben tartalmas előadásokat hallgatni a szülés, szoptatás, babahordozás, nevelés, gyermekfejlődés témáiról.
Igény esetén egyéni tanácsadásra is lehetőség van, legyen az babahordozás megtanulása, alvási, nevelési, szociális, szoptatási problémák megbeszélése.
Hogy néz ki mindez a gyakorlatban?
Pár hónapja egy anyuka azzal a kérdéssel fordult hozzánk, hogy mégis mennyi kisebb-nagyobb baleset számít normálisnak egy óvodás kisfiúnál, mert érzése szerint túl gyakoriak náluk az ilyen-olyan fejsérülések és elesések. Azt biztonsággal állította, hogy a kisfiú nővérével messze nem volt ilyen sok baleset. Készítettünk egy felmérést, aminek az lett az eredménye, hogy a kisfiú rendkívül intelligens, életkorát meghaladó feladatokat is jól megold, de vannak még fennmaradt csecsemőkori reflexei, melyeknek le kell épülnie, valamint a mozgáskoordinációját és finommotorikáját is jó lenne célzottan fejleszteni.
Ezt a munkát kezdtük el pár hete, és jól alakulnak az eredmények. Az édesanya így számol be erről: „Kezdve azzal, hogy kiugrik a bőréből, hogy mehet "játszani" Timihez, és teljesen odavan a forgótölcséres és alagutas feladatokért, máris sokkal türelmesebb az asztali játékoknál. Le lehet ültetni rajzoláshoz, festéshez, türelmesebben és hosszabban vesz részt ezekben a tevékenységekben. Sokat javult a beszédkészsége is, mert az ebben az életkorban még előforduló hangtévesztések egy része is már kitisztult a szakszerű mozgásfejlesztésnek köszönhetően is.
Egy másik szülő a 10 hónapos babájával keresett meg, mert úgy gondolta, hogy a baba mozgásfejlődése nem olyan, amilyennek lennie kellene, úgy érzi, valami gond van. Még nem kúszik és nem mászik, azonban nagyon régóta ül, és nagyon figyelmes, értelmes baba. A felmérés során beigazolódott, hogy a baba mozgásfejlődése a túl korai ültetés miatt (a baba sem hason, sem háton nem szeretett lenni, így felültették) felborult, bár nyilván oka volt annak is, hogy bizonyos pozíciókat hárított. Jelenleg is nagyon óvatos, lassan lehet hozzá közeledni a különböző mozgatásokkal, játékokkal, ugyanakkor valóban jól motiválható, figyelmes baba és ez nagy segítség a fejlesztés során. Már az első találkozás után megindult a mászása, így a továbbiakban az ülésbiztonság és az egyensúly fejlesztése, valamint a harmonikus mozgásfejlődés biztosítása a cél.
Sokan keresnek meg bennünket a beszéd késése, valamint figyelmi-magatartási problémák miatt vagy iskoláskorú gyermekekkel már kialakult tanulási nehézségekkel. Ezen esetekben is a foglalkozás menete az adott gyermek fejlettségi szintjéhez és problémájához igazodik, a szülőkkel való folyamatos konzultáció mellett.
Ezek az esetek is azt mutatják, hogy alapvetően egészséges gyermekek esetében apróságnak tűnő eltérések, problémák okozzák a későbbi nehézségeket, de ezeket játékos módon szakember vezetésével hatékonyan lehet kezelni.
Most, a karácsony előtti időszakban lehetőség van névre szóló ajándékutalvány (képességfelmérésre, tanácsadásra vagy bérletes, játékos képességfejlesztésre) vásárlására, amellyel mindenképp hasznos, igényes és értelmes karácsonyi ajándék kerül a fa alá.
További információk, ajándék- és bérletvásárlás: Kóta-Tóth Tímea, +36 30 689 0617
https://www.facebook.com/hordozlak/?fref=ts