A szombathelyiek nyerték a pingvinek összecsapását

Az Amatőr Jégkorong Bajnokság hétvégi fordulójában a megszokott szombati időpont helyett vasárnap este fogadta hazai pályán a Ferencvárosi Pingvinek csapatát a Szombathelyi Pingvinek. 6-2-es hazai győzelem született.

A klub hivatalos honlapja szerint jól kezdték a mérkőzést a vasiak, mezőnyfölényben játszva sorra dolgozták ki a helyzeteket, de a befejezésekbe rendre hiba csúszott, illetve jól védett a vendégek válogatott kapusa, Gyömbér Mónika. A nyolcadik perc végén aztán megtört a jég, és Varga Ádám átadásából Zelenák Márió megszerezte a vezetést.

25 éves a Nyugat.hu. Ne feledd, ide kattintva támogathatod következő 25 évünket!
Támogatom

A második harmad ugyanúgy indult, ahogy az első. Sok helyzet, gól nélkül. Aztán hirtelen belelendültek a szombathelyiek. Három és fél perc alatt négy gólt lőttek: Egy bulit követően Koltai Csaba passzolt Jávorics Gáborhoz, aki előbb lekezelte a korongot, majd nagy erővel a bal felső sarokba lőtt. 35 másodperc telt el a középkezdés után, amikor Venczel Milán cselezte magát tisztára, majd Balassa Péterhez passzolt, aki higgadtan fejezte be az akciót. (3-0) Mindössze nyolc másodperc kellett, hogy a bulit követően Forgács Tamás egy kipattanót a kapus mellett a hálóba emeljen. (4-0) Aztán már „kezdtünk unatkozni”, két és fél perc telt el, amikor egy szép akció befejezéseként Kovács Dávid tette fel az I-re a pontot. (5-0)

A harmadik harmad elején kapuja elé szorult Varga Ádám csapata. Magukra húzták a fővárosiakat, de Sipos Pál állta a sarat. Aztán Göncz Szabolcs csapott le egy korongra, majd a kapus mellett a bal alsó sarokba lőtt. (6-0) A meccs eldőlt, ennek ellenére a Fradi a végén sem adta fel. Csiki Attila révén kétszer is betaláltak.

A Szombathelyi Pingvinek összességében tehát megérdemelt győzelmet arattak.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport