„ Jön a tavasz, megy a tél, barna medve üldögél, kibújás vagy bebújás? ez a gondom, óriás!” Weöres Sándor így vette rímekbe a medve február 2-i dilemmáját. Ez a nap a katolikus egyházi naptárban Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe, amikor a templomokban gyertyát szentelnek. A „Mária megtisztulásá”-nak is nevezett ünnep bibliai eredetű. Mária gyermekének születése után negyven napra a Mózes törvényben meghagyott módon teljesítette a tisztulási áldozatot. Jézust az elsőszülött fiút, szülei Istennek szentelték és bemutatták a templomban.
A keleti liturgiában az ünnep neve „Hypapante”, az örmények „az Úr érkezése a templomba” néven nevezik. „Mária tisztulása” a bemutatás ünnepe a Krisztus születésének december 25-re helyezése következtében került február 2-re. A néphitben a „tél végét” régebben január 25-höz, „Pálfordulás” napjához kötötték. A 19. századi kalendáriumok sokszor idézték a mondást, hogy ha „Szent Pál-kor megcsordul az eresz, még visszajön a tél”.
Napjainkban azonban már Gyertyaszentelő napján érdekli az embereket, mit is csinál a medve? A nap időjósló szerepéről alkotott legenda, mint oly sok más, Jókai Mór „lelkén szárad”. A nagy mesemondó az „Új földesúr” című regényben írt arról, hogy ezen a napon, a téli álmot alvó medve felébred, kitekint a barlangja bejáratán, hogy megnézze, milyen az idő. Ha derült az ég és szépen süt a nap – meglátja a saját árnyékát –, akkor visszamegy és folytatja az alvást, ha borús, ködös idő van, kint marad...Ha a medve barlangnál ilyen félnylőn süt a nap mint itt, akkor visszatér a tél...(98-20)
