Tavaszban megyünk karácsony felé

Heti részletes időjárás.

Hétfő: Az ország északi felén kiterjedtebb köd, illetve alacsonyszintű rétegfelhőzet képződik, másutt többnyire kevés felhő várható. Számottevő csapadék nem valószínű, legfeljebb a ködös tájakon fordulhat elő szitálás. A déli szél helyenként élénk lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +6 fok között alakul. A köd, illetve a rétegfelhőzet az ország északi, északkeleti harmadán, illetve helyenként a Fertő-tó környékén makacsul tarthatja magát, másutt feloszlását fátyolfelhős, napos idő követi. Számottevő csapadék nem valószínű, legfeljebb a ködös tájakon fordulhat elő jelentéktelen szitálás. A déli szél főként a Dunántúl északi felén megerősödik, a Kisalföldön helyenként viharos széllökésekre is számítani lehet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +6 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet hétfőn általában 8 és 16 fok között várható, de a tartósan borult tájakon ennél több fokkal hidegebb is lehet.

Kedd: A változó mennyiségű és vastagságú fátyolfelhőzet mellett több órára kisüt a nap, de főként északkeleten néhol tartósabban megmaradhat az éjszaka képződő köd. csapadék nem valószínű. A déli, délnyugati szél főként a Dunántúlon több helyen megerősödik, az Észak-Dunántúlon helyenként viharossá fokozódik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 10 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 12 és 18 fok között valószínű, de a tartósabban ködös tájakon hidegebb is lehet.

Szerda: Északkeleten nagyobb területen köd képződhet, amely helyenként tartósabban meg is maradhat, másutt változóan felhős lesz az ég, hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap, csapadék nem valószínű. A déli, délnyugati szél a Dunántúlon több helyen megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 10 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 10 és 16 fok között valószínű, de a tartósabban ködös tájakon hidegebb is lehet.

Csütörtök: Éjszaka nagy területen köd képződhet, amely főként északkeleten tartósan meg is maradhat, másutt rövid időre kisüt a nap, majd nyugaton megvastagszik a felhőzet, a nap második felében nyugaton, délnyugaton néhol eső is lehet. Általában mérsékelt marad a légmozgás, de nyugaton megélénkül, a Kisalföldön meg is erősödik a déli, délkeleti szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +8 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 8 és 14 fok között valószínű, de a tartósan ködös tájakon hidegebb is lehet.

Péntek: Éjszaka főként az északkeleti harmadban köd képződhet, amely helyenként tartósabban meg is maradhat, másutt változóan felhős lesz az ég, több-kevesebb napsütés várható, majd estétől nyugat felől megvastagszik a felhőzet, de csapadék még nem valószínű. A déli, délnyugati szél nyugaton megerősödik, az Észak-Dunántúlon helyenként viharossá fokozódik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +8 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 8 és 14 fok között valószínű, de a tartósan ködös tájakon hidegebb is lehet.

Szombat: Erősen felhős vagy borult lesz az ég, és nyugat felől egyre többfelé várható eső, zápor. Több helyen megerősödik a déli, délnyugati szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 9, a legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 14 fok között alakul.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek