A válófélben lévő feleséget sem küldik el a plasztikai sebészhez

Rossz utak, elherdált megyei vagyon, megzsarolt megyei alkalmazottak. Mindez Vas megyében. Sajtótájékoztatót tartott a Jobbik.

Éles kritikával illette a jobbikos Bana Tibor országgyűlési és Rába Kálmán megyei közgyűlési képviselő a kormányt és a Vas megyei politikai vezetést. A politikusok kitértek a dr. Nagy László gyógypedagógiai intézet nehéz helyzetére, a kormánypárti képviselők úthálózattal kapcsolatok érdektelenségére, a Vát-Porpác reptér elherdálására valamint a Balatonlellei és a Balatonberényi táborok eladására.

Megzsarolt intézményi dolgozók

Bana Tibor, a Jobbik országgyűlési képviselője a ma tartott sajtótájékoztatót azzal kezdte, hogy nehéz helyzetben van a kőszegi dr. Nagy László gyógypedagógiai intézet. Az intézmény most már évek óta több száz millió forinttal kap kevesebbet a megyei közgyűléstől. Ez idén már oda vezetett, hogy azért, hogy az intézetet továbbra is működtetni tudja a megye, egy zsarolással felérő szerződés aláírására kényszerítették az ott dolgozókat: vagy aláírják a 10 százalékos bércsökkentésükről szóló megállapodást, vagy nézhetnek új munkahely után.

Bana hozzá tette, hogy bár ő személyesen szólította fel a parlamentben Halász János államtitkárt a helyzet rendezésére, a tisztségviselőtől meglehetősen semmitmondó választ kapott, viszont talán annyi adhat okot megnyugvásra a léthatárra ért kőszegi iskolának, hogy az államtitkár ígéretet tett arra, hogy nyomon követi az ügy sorsát.

Rába Kálmán hozzátette, hogy a kórház székhelyének áthelyezése nagyjából négy millió forintjába kerül a megyének, amire a megyei vezetés azt mondta, hogy ez az összeg nem összeg, így ki tudja fizetni a megye. A képviselő értetlenül állt azelőtt, hogy ami egyik oldalon nem, az a másik oldalon gond nélkül kifizethető.

Rossz utak, rossz hozzáállás

Rába Kálmán a folytatásban a megyei utakról állapotáról beszélt.

- Két hónapja 8 kormánypárti országgyűlési képviselőnek írtunk levelet és arra kértük őket, hogy támogassák a megyei infrastruktúra fejlesztését. Mivel szinte már-már járhatatlan utak jellemzik a térséget. Elszomorító, hogy öt képviselő még csak válaszra sem méltatott. Csupán hárman, Hende Csaba, V. Németh Zsolt és Gulyás Gergely írt választ. Ám konkrétumok ezekben a válszokban sem voltak – mondta Rába.

A megyei képviselő rámutatott, hogy Vas megye ismét semmit sem kap, és valószínű nem is remélhet a fülke forradalomtól. Az idénre tervezett útrekonstrukciókat is eltolták 3-4 évvel.

A megye elherdálja vagyonát

Politikus a megyei vagyon elherdálásával folytatta. A balatonlellei és a balatonberényi üdülőt is el akarja adni a megye. Teszi ezt annak ellenére, hogy utóbbira nemrég 40 millió forintot költött és még idén is 2,5 millió forint van elkülönítve az épület felújítására.

- A férj akkor már nem küldi el az asszonyt plasztikai sebészhez, amikor válófélben van – hozta a hasonlatot Rába.

A büki gyógyfürdő részesedését is értékesíteni kívánja a megye, amit szintén nem szabad hagyni – folytatta a Jobbik megyei képviselője. A megyének ugyanis 46 százalékos részesedése van a gyógyfürdőben, amitől most vagy csak részben, vagy egészben megválna.

A Vát-Porpác reptér meghiúsulása előtt Lengyelországban landol a Vát - Porpác reptér? 2011. February 15. 13:17 is értetlenül állt a politikus. Mint mondta, a megyei közgyűlés elnöke, a kormánypárti frakció vezetője és a főjegyző is kétszer voltak Kínában az elmúlt fél évben. Ezek szerint eredménytelenek voltak ezek a tárgyalások? - tette fel a kérdést Rába.

Végül a betegség miatt távol maradó Balassa Péter, önkormányzati képviselő szavait tolmácsolták. Balassa arra panaszkodott, hogy a városi költségvezetés kidolgozásánál a várost irányító Fideszes politikusok még csak lehetőséget sem adtak neki, és ezáltal a Jobbiknak, hogy javaslatot tegyen annak összeállítására.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet