A 25 éves, meztelen jógamániás csajnak nem az a célja, hogy a pucérkodásával kivágja a biztosítékot az Instagramnál, inkább inspirálni szeretné az embereket, hogy lássák, mindenki szép és bárki képes arra, amire ő, vagyis a jógázás jó, értem?
Az üzenet terjesztésre pedig a saját testét használja, és olyan pózokba facsarja magát, amiről a legtöbben azt hinnénk, hogy lehetetlen megcsinálni, míg a minimalista stílussal és a monokróm színvilággal a képek művésziségét és nem a meztelenségét igyekszik kihangsúlyozni.
Rengeteg gyakorlásra volt szüksége, hogy kellően edzett legyen ezekhez a mutatványokhoz, de most úgy tűnik, megtalálta a maga lelki békéjét és tökéletesen elégedett lehet magával. A meztelen jógalány bámulatos mutatványait pedig az Instagramon is követhetik.
Via My Modern Met
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!