Nem ússzák meg a vagyonőrök: tanulnak és fizetnek

Ha május végéig nem vizsgáznak le, nem dolgozhatnak tovább.

Most úgy áll a helyzet, hogy a vagyonőröknek május 31-ig kell levizsgázniuk a számukra előírt képzési anyagból ahhoz, hogy továbbra is a szakmájukban dolgozhassanak. A helyzet azonban nem mindig állt így, mert az idevágó jogszabály eredetileg azt parancsolta a vagyonőröknek, hogy a képzést, majd a vizsgát 2013. december 31-ig kell abszolválniuk, ha idén január 1-től is folytatni szeretnék a munkájukat. Néhány hónap haladékot kaptak tehát a tanulók, mégpedig - információink szerint - azért, mert a képzések technikai feltételei nem voltak elégségesek az eredeti határidő betartásához.

Szigorú kritikák

A kötelező képzést és vizsgát 2012. decemberében rendelték el az illetékesek, s lépésükkel - talán mondani sem kell - elég nagy vihart kavartak úgynevezett szakmai körökben. A vagyonőrök zöme - országosan mintegy 80 ezer, Vas megyében közel 2 ezer 500 dolgozót érintett az előírás - meglehetősen szkeptikusan vette tudomásul, hogy ismét tanulnia kell, s hogy a tanfolyam és a vizsga 11 ezer 595 forintos díját a saját zsebéből kell fizetnie.

Az ügyben hamarosan megszólalt számos vagyonvédelmi szakember, valamint több érdekvédelmi és civil szervezet is. Egyöntetűen tiltakoztak a rendelet ellen, a fizetendő díjat közönséges sarcnak titulálták, s néhányan azt is nehezményezték, hogy a képzések és a vizsgák megszervezésével a Személy-,Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamarát bízták meg az illetékesek. Egyesek még ennél is szigorúbb kritikát fogalmaztak meg, egyértelműen kinyilvánították, hogy a jogszabály nemhogy az Európai Unió alapjogi chartáját, de az emberi jogokat is súlyosan sérti.

Válaszol az illetékes

A bírálatözönre kénytelenek voltak válaszolni az illetékesek is. Egy névtelen belügyminisztériumi tisztviselő odanyilatkozott, hogy az új szabályozás igenis múlhatatlanul fontos, mégpedig azért, mert a segítségével jelentősen javulhat a vagyonvédelmi szolgáltatások törvényessége és szakmai színvonala. A tisztviselő azt is tudni vélte, hogy a vagyonőrök képviselőit azok az érdekcsoportok késztetik a tiltakozásra, amelyek azt szeretnék, ha minden maradna a régiben. Mert régen úgy volt, hogy a munkaügyi központok szinte minden álláskereső férfit olyan vagyonőrtanfolyamokra irányítottak, amelyeket magáncégek szerveztek.

Az idő haladtával elcsendesedett, mára pedig szinte elenyészett a szóban forgó rendelet körül kialakult polémia. A vagyonőrök pedig tanulnak, fizetnek és vizsgáznak, mert nem tehetnek egyebet, ha május vége után is meg akarják keresni a kenyerüket. A rendeletet persze - ahogyan azt egy névtelenséget kérő szombathelyi vagyonőr portálunknak elmondta - a nagy részük továbbra is közönséges zsarolásnak és a pénzlenyúlás eszközének tartja. Nem kötelező a kamarai tagság, így aztán valahogyan be kell szedni a pénzt, mutatott rá az általa vélelmezett lényegre a középkorú férfi. Az meg már tényleg nevetségszámba megy, tette hozzá, hogy a jövőben ötévente újra és újra le kell vizsgázniuk a vagyonőröknek.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet