Jön az eső - kiadták a figyelmeztetést Vas megyére is

Vas megyében 24 óra alatt több mint 20 mm csapadék hullhat - figyelmeztetett az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Előrejelzésük szerint egyébként ország túlnyomó részén erősen felhős vagy borult lesz az ég, és többfelé várható eső, zápor, néhol esetleg az ég is megdörrenhet.

Csapadékra legkisebb eséllyel a keleti, északkeleti negyedben lehet számítani - ezzel szemben ettől nyugatabbra, délnyugatabbra nagyobb területen gyűlhet össze kiadós mennyiség.

Nagyrészt a délkeleti, keleti szelet kísérhetik élénk, helyenként erős széllökések, ugyanakkor késő délutántól a Nyugat-Dunántúlon az északira forduló szél erősödhet meg több helyen is.

A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 12 és 20 fok között várható, a tartósan csapadékos tájakon lesz a hűvösebb. Késő este jobbára 9 és 15 fok közötti értékeket mérhetnek.

A kiderül.hu ehhez hozzátette, hogy a hét hátralévő részében egy mediterrán ciklon határozza meg hazánk időjárását, így jellemzően sok lesz felettünk a felhő, több napsütésre csak az északkeleti megyékben lehet számítani.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Időjárás