A szervezők köszönik a Jordán Tamás melletti tüntetésen a részvételt, és nem adják fel

A V mint Vas Egyesület közleménye.

A V mint Vas Egyesület közleménye

Köszönet minden polgárnak

A V mint Vas Egyesület ezennel köszöni minden szombathelyi és nem szombathelyi polgárnak, hogy kiálltak Jordán Tamás mellett, és ígéri, hogy a jövőben sem hagyja cserben sem Jordán Tamást, sem a társulatot! A napokban jelezni fogjuk, hogy mivel tudunk tenni azért, hogy a városvezetés ne tudja véghezvinni tisztességtelen tervét.

Ami március 2-án történt, az Szombathely jelenkori történetének talán legnagyobb szégyene volt.

Szimpátiatüntetés Jordán Tamás mellett a szombathelyi városháza előtt
Galériánk a csütörtöki tüntetésről
Garai Antal Atom

A városháza színháztermében lezajló színjátékkal a Fidesz és a Jobbik bebizonyította, hogy nekik semmi sem drága. Jordán Tamás érvényes pályázatát elutasítva lehetetlen helyzetbe hozták a Weöres Sándor Színházat, megalázták a társulatot, a várost. Semmibe vették a mértékadó szakmai szervezetek, intézmények, civil szervezetek és köztiszteletben álló művészek véleményét és a színházszerető közönség, a polgárok akaratát.

Hívásunkra nagyon sokan, talán több, mint ezren demonstráltak a városháza előtt. Több mint ezer aláírást gyűjtöttek össze civilek Jordán Tamás mellett, az aláíróíveket kisebb közjáték után sikerült átnyújtanunk a polgármesternek és a jegyző úrnak.

Szimpátiatüntetés Jordán Tamás mellett a szombathelyi városháza előtt
Galériánk a csütörtöki tüntetésről
Garai Antal Atom

Csütörtökön a V, mint Vas és a közgyűlési ellenzék tükröt tartott a Fidesz többség elé és színvallásra kényszerítette Balassa Péter jobbikos képviselőt. A Fidesz képviselőinek egy része magába roskadva figyelte, ahogy társaik és vezetőik bugyuta, esetlen módon védik a védhetetlent. Érvek híján komédiába illő csúsztatásokkal, máskor tartalom nélküli mellébeszéléssel próbálják szétverni Szombathely ékét, a Weöres Sándor Színházat.

Ehhez asszisztált Balassa Péter, aki a mérleg nyelveként az igazság bajnokának szerepében próbált tetszelegni akkor, amikor mindkét oldalt kioktatva az erkölcsi piedesztálról kijelentette, hogy nem vesz részt a szavazásban, hanem feljelentést tesz Dér András pályázatának kiszivárogtatása ügyében. Döntését azzal próbálta megideologizálni, hogy a méltatlan eljárásban fontos, hogy kiderüljön az igazság. Azt már elfelejtette hozzátenni, hogy mit ért igazság alatt, miközben elvtelen húzásával a Fidesz szekértáborát erősítette annak érdekében, hogy Jordán Tamás kinevezését megakadályozhassák.

Szimpátiatüntetés Jordán Tamás mellett a szombathelyi városháza előtt
Galériánk a csütörtöki tüntetésről
Garai Antal Atom

Március 2-től új időszámítás kezdődik.

Vissza fogjuk adni a városnak a demokráciába vetett hitet. Mert tegnap megmutattuk, hogy a közösségnek és az együttműködésnek mekkora az ereje. Még akkor is, ha ezt a csatát egyelőre elvesztettük.

Követeljük, hogy a következő színházigazgató pályázat kiírásakor garantálják a teljeskörű nyilvánosságot, és az elbíráláskor vegyék figyelembe a szakmai és társadalmi közakaratot!

V mint Vas

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet