Hétfőn egy hidegfront vonul majd át hazánkon, ami egyrészt azt eredményezi, hogy a vasárnap várható nagyjából 17 fokos maximum hőmérséklet helyett hétfőn már csak hét fokkal számolnak - írja az MTI - Másrészt pedig azt eredményezi, hogy a hidegfront elvonultával hideg is marad sajnos, mert a jelenlegi számítások szerint a front levonultával jelentős lehűlés körvonalazódik. Ez az Időkép számításai szerint azt jelenti, hogy keddtől péntekig a legalacsonyabb hőmérsékletek mínusz néhány fokok lehetnek, a napközbeni maximumok sem érik majd el a tíz fokot. Az idő a hét végére melegszik majd csak fel valamennyire, ha addig nem jön közbe semmi, de akkor is húsz fok alatti maximumokkal számolhatunk majd csak.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!