Jövőre is ugyanannyi jut kormánypropagandára, mint idén

A 2021-es költségvetésben is 23,91 milliárd forint jut kormányzati kommunikációra.

Válság ide vagy oda, a tervek szerint egy dolog biztosan nem fog változni jövőre sem: a kék plakátokat ugyanúgy nézhetjük nagy tömegben az utcán, ahogy már évek óta mindig. A ma nyilvánosságra került költségvetés-tervezetből legalábbis az derül ki, hogy Rogán Antal minisztériumának ebbéli költségeit egy forinttal sem vágták meg: míg a 2020-as költségvetésben 23,91 milliárd forintot különítettek el propagandára (költségvetési nyelven a kormányzati kommunikációval és konzultációval kapcsolatos feladatokra), addig jövőre is pontosan ugyanennyi pénzt, 23,91 milliárd forintot irányoztak elő. Kérdés persze, hogy idén és jövőre is megállnak-e ennél az összegnél. A propagandakiadásokat eddig rendre alultervezték, tehát mindig többet költöttek, mint amennyit eredetileg szántak rá. - írja a hvg.hu .

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek