Júliusra takaríthatják el a sárlavinát a Nagymaros–Szob vonalról

Addig pótlóbuszok szállítják az utasokat a Nagymaros–Szob, illetve a Szob–Zebegény közötti szakaszon.

Megkezdődött szombat reggel Nagymaros és Szob között a vasúti pályaszakasz helyreállítása – közölte a MÁV. A vonatközlekedés – egyelőre csak egy vágányon – várhatóan július második hetében indulhat újra. Addig pótlóbuszok szállítják az utasokat a Nagymaros–Szob, illetve a Szob–Zebegény közötti szakaszon, külön menetrend szerint. A szerdai esőzés több, mint egy kilométernyi szakaszon öntötte el sárral, kövekkel a vasúti pályát a dömösi átkelésnél. Mintegy 70 méteren a vágány alatti töltés több helyen károsodott, az ágyazatot kimosta a hegyoldalról lezúduló víz. Az omlások során kb. 800 köbméternyi, 10-50 centiméteres darabokból álló kőtörmelék került a vasúti pályára.

Sárlavina a Nagymaros-Szob vonalon
MÁV

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek