Kálid Artúr kapta a Hollósi Frigyes-díjat

A Hyppolit, a lakáj címszerepéért nyerte el a Kőszegi Várszínház Köz-Játék Fesztiválján.

Kálid Artúr kapta idén a Hollósi Frigyes-díjat; az elismerést a közönség szavazatai alapján a Hyppolit, a lakáj címszerepéért nyerte el a Kőszegi Várszínház Köz-Játék Fesztiválján.

A szabad sajtót egyre több támadás éri. Segítsd a hiteles újságírást helyben is!
Támogatom

A Kőszegi Várszínház 2022-ben alapította a Hollósi Frigyes-díjat, ezzel is emléket állítva a nagyszerű színművésznek, aki sok nyáron át játszott Kőszegen - olvasható a Kőszegi Várszínház MTI-hez eljuttatott közleményében.

A Hollósi Frigyesről (1941-2012) elnevezett díjat, amelynek odaítéléséről a nézők szavaznak, olyan színművész kaphatja meg, aki a Kőszegi Várszínház saját nagyszínpadi produkciójában kiemelkedő alakítást nyújt.

Az Őze Áron rendezte Hyppolit, a lakáj a Kőszegi Várszínház és a dunaújvárosi Bartók színház közös produkciója.

A Trifusz Péter képzőművész által tervezett díjat szombaton, a Hyppolit, a lakáj utolsó kőszegi előadása után a színpadon adta át Kálid Artúrnak Pócza Zoltán, a Kőszegi Várszínház igazgatója.

A közleményben Kálid Artúrt idézik, aki a díj átvételekor kiemelte: megtisztelő számára az elismerés. "Szabadúszó színésznek nincs +saját+ színháza, én mégis anyaszínházamnak tartom a Kőszegi Várszínházat" - mondta, kiemelve: a legnagyobb elismerést az jelenti számára, hogy újra és újra visszahívják nyaranta. "És ha az ember azt érzi, hogy szeretik, akkor szívét-lelkét odaadja" - fogalmazott a színész.

Hollósi Frigyes lánya, Hollósi Kata a díj alapításakor úgy nyilatkozott: ez a díj édesapja számára is fontos lenne, hiszen egy olyan közösség hozta létre, amelyet nagyon szeretett.

Az első Hollósi Frigyes-díjat 2022-ben Takács Katalin kapta a Szentivánéji álom című darabban való játékáért, 2023-ban pedig Schneider Zoltán nyerte el a Miért pont kivi? című előadásban nyújtott alakításáért.

adó 1% nyugat.hu 2025

Segítsd a szabad újságírást helyben is! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A szabad sajtót egyre több támadás éri, és a világot ellepik a hamis hírek. Támogassatok minket adótok 1 százalékával, hogy egy olyan országban élhessetek, ahol gyakorolhatjátok a jogaitokat.
Tovább a felajánláshoz!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek