Kanadai gyilkosokat fogtak el Magyarországon szombat este - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a police.hu oldalon hétfőn.
A kanadai rendőrök gyanúja szerint egy 28 éves szlovákiai születésű kanadai állampolgár és 26 éves kanadai barátnője február végén a kanadai Hamiltonban megölt egy 39 éves férfit, valamint több lövéssel életveszélyesen megsebesítette az ő 26 éves barátnőjét.
A páros - Oliver K. és Lucy L. - a bűntettet követően elmenekült, hónapok óta illegalitásban élt. A kanadai hatóságok feltételezték, hogy mindkét szökevény elhagyta Kanadát és Európában próbál elrejtőzni, ezért nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellenük.
Együttműködve a kanadai és több európai rendőrséggel, hosszas hajsza után a magyar rendőrök azonosították a szökevények feltételezhető rejtőzködési helyét. Szombat este Budapest VI. kerületében, az utcán elfogták mindkét embert.Oliver K.-t és Lucy L.-t őrizetbe vették, kiadatásukról később döntenek.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!