Két személyi sérülés nélküli baleset történt a szombathelyi Zanati út és Puskás Tivadar utca kereszteződésében kedden délután - jelentette munkatársunk a helyszínről.
Telezöldnél indult egyenesen egy BMW fiatal vezetője a Puskás Tivadar utca irányába a Lidl áruház parkolójából. Szemből egy Toyota érkezett, amelynek középkorú férfi sofőrje lendületből kanyarodott volna balra a Zanati útra, nem adva meg az elsőbbséget az egyenesen haladó járműnek.
A két gépkocsi összeütközött. Személyi sérülés nem történt, azonban a roncsok elfoglalták a Zanati út belváros felé tartó egyik sávját, emiatt kisebb torlódás alakult ki.
Bár ilyen esetekben nem kell rendőrt hívni, ha a felek meg tudnak egyezni, ami lényegesen gyorsítja a biztosítós ügyintézést, valamint az okozó sem kap bírságot, de ebben az esetben nem sikerült egyértelműen dűlőre jutniuk a feleknek. Ilyenkor viszont szerencsésebb a rendőrség bevonása.
A helyszínre szombathelyi tűzoltók is érkeztek, akik az úttestre folyt szennyezőanyagot itatták fel. A mentők csak rövid ideig voltak a helyszínen, mivel nem volt sérültje a balesetnek.
A helyszíni szemle végeztével az egyik Volkswagen rendőrautó tolatás közben ütközött egy mögötte forgalmi okból álló Peugeot-val.
Személyi sérülés itt sem történt, a helyszíni szemlét sárvári helyszínelő végezte.