Az Index beszámolója szerint az Országgyűlés hat ügyben is tárgyalta, majd fel is függesztette Stummer János – korábbi jobbikos, ma már momentumos – képviselő mentelmi jogát.
A politikus élt a felszólalási lehetőséggel, mielőtt a Ház döntött volna. Nem kertelt:
„Semmi kedvem most önök előtt itt védekezni, nincs is igazából értelme. Egyrészt azért, mert amit tettem, azt a legjobb meggyőződésem szerint tettem, és ma is ugyanígy cselekednék. Másrészt, ha a három gyerekem húsz év múlva megkérdezi tőlem, mit tettem azért, hogy ez az ország egy szebb, szabadabb és igazságosabb haza legyen, akkor meg tudok majd állni előttük. Valójában egy ilyen ügyben csak és kizárólag ez számít.”
Majd hozzátette:
„Úgyhogy kedves uraim, vegyétek el nyugodtan a mentelmi jogomat, és kapjátok be! Köszönöm szépen.”
A képviselők hat ügyben döntöttek Stummer János mentelmi jogáról, amelynek felfüggesztését a legfőbb ügyész indítványozta több tavaszi ellenzéki demonstráción elkövetett különböző szabálysértésekkel kapcsolatban, így füstgyertyázás, a közúti közlekedési szabályok kisebb fokú megsértése és a gyülekezési joggal való visszaélés gyanúja miatt.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!