A járdán tartott a Vörösmarty utca irányába elektromos rollerén egy férfi, amikor az egyik társasház kapualjából kis sebességgel kigurult egy kisáruszállító.
Az elsődleges adatok alapján súlyos sérüléssel járó közlekedési baleset történt a szombathelyi Szelestey László utcában, szombaton délután.
Egy társasház udvarából gurult ki kis sebességgel egy Cenntro kisáruszállító, amikor a menetirány szerinti bal oldalról, a járdán egy e-roller ütközött a kocsi oldalának, a bal első keréknél.
Az e-rollerrel közlekedő férfi az aszfaltra zuhant és súlyos végtagsérülést szenvedett. A kisáruszállítót egy fiatalember vezette.
A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Képeinken látható, hogy az autónak még csak az orra lógott rá a járdára, a baleset bekövetkezésekor, a sofőr onnan még nem láthatta az érkező e-rollert. Az ütközés után már csak néhány centimétert gurult előre a gépjármű.
A Cenntro elektromos meghajtással, szinte teljesen némán közlekedett. Egy gyalogos könnyen észlelhette volna a lassan megjelenő gépkocsit, a lényegesen nagyobb tempóval érkező e-rolleres azonban nem tudta elkerülni az ütközést.
Egy kutyasétáltató férfi megjegyezte, hogy ha a szomszédos kapuból kilép valaki a járdára a fal mellett haladó rolleres elé, akkor annak is valószínűleg baleset lett volna a vége.
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!
Hozzászólások
A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.
A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!