A miniszterelnök bejelentése szerint a kis- és közepes vállalkozások, valamint az egyéni vállalkozók iparűzési adóját január 1-jétől a felére csökkentik. Karácsony Gergely a Facebook-oldalán azt írta: az iparűzési adó harminc évig volt az önkormányzatok által végzett közszolgáltatások legfontosabb alapja. A megfelezése nem kezeli, hanem mélyíti a válságot.
Ennek a miniszterelnöki bejelentésnek semmi köze a gazdasági válság kezeléséhez, ennek a cinikus hatalmi politizáláshoz van köze csak – írja a főpolgármester. „Az egyébként is a tönk szélén álló önkormányzatok számára viszont a mai bejelentés maga a kivégzés. Sok települést küld padlóra, taszít kilátástalan helyzetbe, veszélyezteti a közszolgáltatások ellátását” – áll a posztban.
Karácsony szerint a veszteségben osztozik Budapest is, a Fővárosi Önkormányzat számára ez nagyjából egy Lánchíd árának elvételét jelenti, akkora kiesést, amennyiből a közvilágítást, a köztisztaságot és a zöldfelületek fenntartását fizetik.
Azt is hozzátette, hogy ennek a kormánypolitikának a társadalmi, gazdasági és politikai következményei beláthatatlanok. Az önkormányzatok összefogása, közös fellépése, a választóink bevonása ebbe a küzdelembe elkerülhetetlen. Mert a városok kifosztása nem kormányzás! – írja Karácsony az atv.hu közlésében.